Bemutatjuk a gazdag bankárt, aki kétszer is részt vett az ország tönkretételében

2020.07.06. 08:58

2010 óta folyamatosan bírálja az Orbán-kormány gazdasági és szociális lépéseit Felcsuti Péter baloldali bankár, aki korábban aktív szerepet vállalt a Magyarországot majdnem csődbe vivő devizahitelezés felfuttatásában. Felcsuti egyértelműen Gyurcsány Ferenc embere, miután részt vett a Bajnai-párt (az Együtt ) felépítésében, otthagyta a pártot, amikor az nem akart választási megállapodást kötni a DK-val. Sokszorosan kötődik az 1990 előtti kommunista világhoz (még munkásőr is volt), és ezt a kapcsolati hálóját használta fel a meggazdagodásra 1990 után.  

Felcsuti Péter 1949-ben született, kommunista családban, amit később nem is tagadott. "A mi családunkban 56 nem volt se forradalom, se szabadságharc" - mondta egyszer. Felnőtt korában

habozás nélkül be is lépett a munkásőrségbe.

Tanulmányait 1973-ban Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében és 1980-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte, majd ugyanitt doktorált, a Pénzügy Tanszéken. 

1973-tól a MNB Devizagazdálkodási főosztály KGST területén, 1979-től pedig a főosztály tőkés területén ( Dél-Amerika, Közel-Kelet, Távol-Kelet) dolgozott, mindkettő pozíció erőteljesen bizalmi pozíció volt.1984-től az MNB hitelfeltételi tevékenységében dolgozott, abban az időben, amikor a kommunista rendszer súlyosan eladósította Magyarországot. A Népszabadságnak nyilatkozva ezt még büszkén vállalta is. Az ország eladósításában játszott szerepére vonatkozó kérdésre mosolyogva ezt mondta: Én megtettem a magamét (...), elég sok hitelmegállapodáson van rajta az aláírásom".

Felcsuti Péter baloldali bankár központi alakja volt az ország eladósításának és a hazai devizahitelezésnekFotó: Tuba Zoltán [origo]

1987-től főosztályvezető-helyettesi pozíciót töltött be az MNB Devizagazdálkodási főosztályán. Aktívan részt vállalt a Citibank és az Unicbank létrehozásában, ezután 1989. márciustól októberig a Citibank Budapest Rt. ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Ezt követően nyugdíjba vonulásáig, 2010-ig az akkori Unicbank, mai nevén Raiffeisen Bank vezérigazgatója. 1995 és 2000 között a Magyar Bankszövetség alelnöke, 2008-2009-ben a bankszövetség elnöke volt.

Vezető bankárokhoz képest is - bár közismerten próbálja rejtegetni vagyonát - szélsőségesen gazdag. 

A devizahitelezés fő felelőse

Felcsuti Péternek óriási szerepe van a Magyarországot majdnem teljesen romba döntő devizahitelezés megalkotásában. Róna Péter korábban azt írta, hogy hét ember felelős Magyarországon a devizahitelezés elterjedéséért: köztük Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsuti Péter. Róna szerint Oszkó Péter és Felcsuti Péter dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nemhogy nem vetett véget a devizahitelezésnek, hanem egyenesen szentesítette.

Bajnai Gordon egyik legfőbb szövetségese FelcsutiForrás: MTI

A devizahitelezés miatt Magyarországon 2009-re nagyon súlyos pénzügyi és társadalmi válság alakult ki. Ennek megteremtésében pedig kulcsszerepe volt Felcsutinak. Amikor az Orbán-kormány megkezdte a devizahitelezésből eredő gazdasági csőd felszámolását, a bankár minden egyes intézkedést erőteljesen bírált, próbált akadályozni, különösen a végtörleszést.

Kommunista kapcsolatok

Felcsuti életrajzából jól látszik, hogy a rendszerváltás előtt nagyon jó kapcsolatokat ápolt a kommunista elittel, és egyértelműen az akkori rendszer haszonélvezője volt. A bankár teljes mértékben a baloldali körökhöz kötődött, és semmilyen konfrontációt nem vállalt az 1990 után hatalomra kerülő MSZP-SZDSZ-kormányokkal szemben. Felcsuti a Kádár-korban megszerzett kapcsolati hálója segítségével lett vezető baloldali bankár a rendszerváltás után, és a vagyonát is ennek köszönhetően szerezte meg.

Felcsuti Péter mindig jó viszonyt ápolt a baloldali politikusokkalForrás: Origo

Egyből nekirontott az Orbán-kormánynak

2010-et követően azonnal támadni próbálta az Orbán-kormányt. A társadalmi igazságot szolgáló bankadó 10 évvel ezelőtti bevezetését dézsmának nevezte, és arról is dühösen nyilatkozott, hogy a kormány szakított a Nemzetközi Valutalappal (IMF).

2012-ben alapítója volt a Bajnai Gordon által vezetett Együttnek (amelyet végül Együtt 2014-nek neveztek el). Később azért hagyta ott a szervezetet, mert többen nem akartak összefogni Gyurcsánnyal, és Felcsuti kisebbségben maradt az álláspontjával. Ennek ellenére pártonkívüliként is a baloldali médiumok egyik kedvence maradt. Mind a Népszavában, mind a HVG-ben rendszeresen megszólaltatják.

Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány alatt folyamatosan bírálta a magyar kormány és a jegybank lépéseit. Egyik nyilatkozatában például szociális és társadalmi válság rémével próbálta  ijesztgetni az ATV nézőit, és teljes összeomlást jósolt. A Klubrádióban pedig április elején - a baloldal szokásos módszeréhez folyamodva - adóemelést javasolt (egy úgynevezett szolidaritási adó bevezetését). A 13. havi nyugdíj visszaállítását egyenesen vérlázítónak nevezte.

Felcsuti folyamatosan támadja a kormány által kidolgozott programokat, és több más baloldali társához hasonlóan fedezet nélküli osztogatásra, pénznyomtatásra szólította fel a kormányt. Felcsuti jóslatai azonban nem jöttek be, mivel az elmúlt hetekben a magyar gazdaság újraindult, és a nemzetközi szervezetek szerint a legjobbak között lesz az Európai Unióban a válság átvészelésében.