Szijjártó Péter: A gazdasági védekezés a legfontosabb feladat Magyarország számára is

SZIJJÁRTÓ Péter; POCIVALSEK, Zdravko
Budapest, 2020. július 2. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Zdravko Pocivalsek szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter sajtótájékoztatója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. július 2-án. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Szlovénia és Magyarország egymásra utaltságára a járvány is rávilágított - mondta Szijjártó Péter, miután találkozott Zdravko Pocivalsekkel, a szlovén gazdaságfejlesztési miniszterrel. 
Vágólapra másolva!

A járványhelyzet enyhülésével a gazdasági védekezés vált a legfontosabb közös feladattá Magyarország és Szlovénia számára - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután hivatalában fogadta Szlovénia gazdaságfejlesztési és technológiai miniszterét, Zdravko Pocivalseket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Zdravko Pocivalsek szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter sajtótájékoztatója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy

Szlovénia és Magyarország egymásrautaltságára a járvány is rávilágított - tette hozzá.

Szijjártó Péter a legsürgősebb feladatok közül kiemelte az energiabiztonság erősítését abban a reményben, hogy a magyar-szlovén együttműködés ezen a téren is sikereket hoz. Hozzátette, hogy 2021 végére összekapcsolódik a két ország villamosenergia-hálózata, ezt követően pedig a gázvezetékrendszerek is.

Ha megvalósul, Magyarország hozzáfér majd az olasz LNG-kikötőkhöz (liquefied natural gas, cseppfolyós földgáz), Szlovénia előtt pedig megnyílnak a magyar tározói kapacitások - tette hozzá.

A két ország vezetése megállapodott abban is, hogy elkészítik a Mura és a Rába vidékének közös gazdaságfejlesztési stratégiáját. A magyar kormány biztosítja a szükséges forrásokat, ami egyszerre kedvez a muravidéki magyaroknak, és a magyarországi szlovéneknek - közölte a tárcavezető. Szijjártó Péter a gazdasági együttműködést méltatva elmondta, hogy a szlovén-magyar kereskedelmi forgalom értéke meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót, a magyar vállalatok a szlovén piacot különösen fontosnak tekintik, és tavaly csaknem 650 ezren utaztak oda Magyarországról.

A miniszter különösen fontosnak nevezte az önvezető autók fejlesztését, ezért abban bízik, hogy a közös sikerekhez jelentős mértékben járulhat hozzá a magyar-szlovén-osztrák hármas határ közelében épülő nemzetközi közúti tesztfolyosó. Sikerként értékelte azt is, hogy a Muravidéki gazdaságfejlesztési program keretében 651 helyi vállalkozó és gazdálkodó kapott 2,4 milliárd forint támogatást a magyar kormánytól. Szlovénia magyarlakta települései így 3,7 milliárd forint beruházással gazdagodtak. Magyarország készen áll az együttműködések további bővítésére, hiszen mindkét kormány a nemzeti érdekeket védi, ezért erős nemzetközi támadásokkal kell szembenézniük - fogalmazott Szijjártó Péter.

Zdravko Pocivalsek méltatta, hogy évről évre javul a két állam együttműködése, és Szlovénia gazdaságilag is az egyik legfontosabb partnerének tekintheti Magyarországot. A miniszter ugyanakkor lát még lehetőséget az áruforgalom bővítésére, és különösen fontosnak nevezte az energetikai és a vasúti összeköttetések fejlesztését.

Szijjártó Péterhez hasonlóan, a szlovén tárcavezető is kiemelte az önvezető járművek közös fejlesztését. A szlovén és a magyar gazdaság egyaránt jelentős mértékben támaszkodik az autóiparra, így annak fejlesztései együttműködési lehetőségeket tartogatnak a két ország számára - tette hozzá. Zdravko Pocivalsek abban is egyetért a magyar kormánnyal, hogy a munkahelyek védelme a legfontosabb, és ösztönözni kell a fogyasztást a fellendülés érdekében. Véleménye szerint a visszazárkózáshoz a határmenti térségek fejlesztése is hozzájárul, ezért megköszönte a Muravidéket gyarapító magyar költségvetési támogatást.

Jelezte egyúttal, hogy Magyarország akkor is csatlakozhat a celjei nemzetközi vásárhoz, ha a rendezvényt mégsem tudnák megtartani a terveknek megfelelően szeptemberben, és 2021-re kell halasztani. Zdravko Pocivalsek megköszönte a vírus idején nyújtott magyar segítséget, és a nyitottságot a problémák megoldására. A kapcsolatok fejlesztésére Szlovénia is mindig nyitott, hiszen kis ország lévén tisztában van azzal, hogy másokkal összefogva nagyobb eredményeket érhet el - tette hozzá.