Élőben közvetítette egy Bács-Kiskun megyei férfi, ahogy a 6 éves gyereke vezet – videó

2020.07.06. 14:38

A férfi egy Bács-Kiskun megyei község külterületén hagyta vezetni többször is a 6 éves fiát. Mindezt élőben közvetítette a közösségi oldalán.

Az apa március 26-án egy összekötő úton engedte át fiának az automata autó vezetését. Jól hallatszik a videóban, ahogy a férfi azt mondja: 

6 évesen nesze, most kezdi a sulit akkor tudjon mivel járni majd, kicsit vezetgetünk.

A férfi április 2-án is a kormányhoz ültette a fiát. Mindkét alkalommal 1,8 km hosszú szakaszon vezette az autót. Apja közben az anyósülésen ült és élőben közvetítette a történteket.

Azzal, hogy engedte a fiát vezetni, súlyosan megszegte a nevelési kötelezettségeit és veszélyeztette a gyerek testi és erkölcsi fejlődését.

Az ügyészség folytatólagosan elkövetett járművezetés tiltott átengedésével és kiskorú veszélyeztetésével vádolja a férfit. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, és tiltsa el a vezetéstől.