Több rendőrt is gyilkossággal fenyegettek meg a múlt héten

Vágólapra másolva!
A múlt héten több rendőrt is megfenyegettek. Az egyik alkalommal egy agresszív férfi késsel támadt rájuk, míg a másik esetben a rendőr a családtagjait is gyilkossággal fenyegették meg.
Vágólapra másolva!

Egy férfi július 3-án egyre agresszívabban viselkedett a családjával, majd hátba szúrt egy férfit. Ezek után elment egy üzlethez, aminek az ajtaját ököllel kezdte ütni. A kiérkező rendőrök arra kérték, hogy fejezze be amit csinál. Ekkor elővette a kését és a rendőrök felé indult.

Azzal fenyegetőzött, hogy megöli és kibelezi őket.

Akkor sem tette le a fegyvert, amikor erősítés érkezett. Végül az egyik rendőrnek sikerült hátulról lefognia, csak ezek után tudták megbilincselni.

A 31 éves, többszörösen büntetett előéletű férfi, két felfüggesztett büntetése alatt támadt a rendőrökre. Hivatalos személy elleni erőszak miatt hallgatták ki.

Egy másik esetben, egy szabolcsi férfi július 5-én megrongálta a rendőrségi előállító helyiséget, majd

azzal fenyegette meg a rendőröket és az egyikük rokonát, hogy megöli őket ha nem engedik szabadon.

Mindkét férfi őrizetben van, az ügyészség javasolta a letartóztatásukat.