„Úgy kell bort készítenünk, hogy soha nem tudjuk, hová jut el egy-egy palack borunk, és azt sem tudjuk, mikor bontják fel. Úgy készítjük tehát a bort, hogy ha a világon bárhol valaki felbontja, akkor az az üzenet, ami a lelkünkből, szívünkből jön, elérjen hozzá, és mosolyogjon." –mondta Árvay János borász. Arra a legbüszkébb, hogy Rátkát, a szülőfaluját feltették a világ térképére – úgy érzi, ezzel tett valamit azért a faluért, ahol született. Bárhová mennek a világon, Tokaj - mint egy varázsszó - minden ajtót kinyit. „Ez nemcsak a borainknak szól, hanem a tájnak, és Tokaj évszázados történelmének." – vallja a borász.

2004-ben Amerikában a világ legnagyobb borversenyén 1200 ember állva, vastapssal ünnepelte Árvay Jánost, amikor a színpadra szólították a szervezők. „Attól fogva bárhová mentem, én voltam a Tokaj-man Amerikában." – mondta Árvay János. Nemzetközi versenyeken dupla aranyérmeket nyert, Japánban a legjobb édes bor díját kapta meg, Ausztriában is aranyérmet kapott az egyik bora. „Ennek örül az ember, de jön a következő év, és újra elő kell venni minden tudást és megérzést, hogy a legjobb bort készítsük el. Mindig kihívás a következő év. A díjak mindössze azt bizonyítják, hogy addig valami jót csináltunk." – mondta a borász. Az Origo stábja az Árvay borászatnál forgatott. Nézze meg a videót.