Varga Judit: A kormány célja, hogy megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot

TÓTH Tamás; KONTRÁT Károly; Németh Éva; VARGA Judit
Veszprém, 2020. július 13. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlementi államtitkára, Varga Judit igazságügyi miniszter, Tóth Tamás vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, és Németh Éva, ezredes, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka (b-j) a büntetés-végrehajtási Intézet új épületszárnyának átadásán 2020. július 13-án. Az ország tíz büntetés-végrehajtási intézetében 2750 új férőhely létesült. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
A kormány célja, hogy szeptember 30-áig megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot, és csaknem háromezer új hely megteremtésével felszámolja a börtönbizniszt - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Veszprémben, tíz büntetés-végrehajtási intézet új épületszárnyainak közös átadórendezvényén.
Vágólapra másolva!

Varga Judit hangsúlyozta: a nem megfelelő börtönkörülményekre való hivatkozás, a fogvatartottak, illetve képviselőik részére fizetett milliárdos nagyságrendű kártalanítási összeg joggal sérti a társadalom igazságérzetét.

A kormány ezért a kártalanítások jogalapjának megszüntetésével oldja fel ez a helyzetet

-hangsúlyozta.

Börtönt építeni egy demokráciában nem a legnépszerűbb intézkedések közé tartozik, mégis, a társadalmi igazságosság érdekében sokszor elkerülhetetlenné válik - jelentette ki Varga Judit.
Úgy fogalmazott:

Hangsúlyozta: a kormány a klasszikus elvekben és rendszerben hisz, abban, hogy minden tettnek meg van a következménye.

Veszprém, 2020. július 13. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlementi államtitkára, Varga Judit igazságügyi miniszter, Tóth Tamás vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, és Németh Éva, ezredes, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka (b-j) a büntetés-végrehajtási Intézet új épületszárnyának átadásán 2020. július 13-án. Az ország tíz büntetés-végrehajtási intézetében 2750 új férőhely létesült. MTI/Vasvári Tamás Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A szabadság emberi létünk egyik legfontosabb ajándéka, amelynek megvonása a jogállam legsúlyosabb büntetési eszköze a társadalmi egyensúly helyreállítása érdekében - emelte ki a miniszter. Emlékeztetett: már államiságunk kezdetén, első királyunk, Szent István is írásba foglalta, aki a törvény előírását megszegi, azt zárják el.

Felidézte: a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet elődje, a veszprémi várbörtön az évszázadok alatt egyetlen cellából bővült megyei börtönné. A kétezres évek elejére az egykori törvényszéki épületben helyet kapó intézet sok szempontból nem felelt meg a kor kívánalmainak, ezért új helyszínre költözött, és átadásakor az ország legmodernebb intézetének számított.

Az igazságügyi miniszter azt mondta, egy börtönnek a 21. században már más elvárásoknak kell megfelelniük, mint Szent István idejében.

Egy "összetett" helyszín, mely egyszerre szól a büntetésről és arról, hogy az elkövetőt a büntetés letelte után visszavezessék a társadalomba.

A munkáltatás, az oktatás, a jóvátételi programokban való részvétel mind ezt segíti - tette hozzá.
Kiemelte: az elítéltek elzárásuk ideje alatt munkát végeznek, ez is biztosítja, hogy a börtön olyan helyszín legyen, amely tükrözi a társadalmi együttélés alapvető normáit, a rendet, a munkát és az egyéni, valamint a közösségi felelősségvállalást.

A büntetés-végrehajtási intézetekben 2750 új férőhely létesült. Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Varga Judit hangsúlyozta: a jogszabályi környezetnek azt is tükröznie kell, hogy

a magyar kormány a sértettek és az áldozatok oldalán áll.

Ezért hoztak meg a bővítésen kívül egy sor olyan intézkedést, amelyek elsődlegesen a sértettek érdekeit szolgálják. Döntöttek a kártalanítási összegek kifizetésének felfüggesztésről, törvényjavaslatot terjesztettek az Országgyűlés elé a sértettek jogainak előtérbe helyezése érdekében, hogy már lezárt ügyekben is lehetőség legyen utólagos sértetti kártérítés igénylésére.

Ezzel párhuzamosan megkezdődött az áldozatvédelmi rendszer korszerűsítése: az áldozatvédelmi központok átadása, az ott elérhető ingyenes jogi, pszichológiai, pénzügyi segítség, az éjjel-nappal hívható, ingyenes segélyhívó szám és a védett házak rendszere mind azt szolgálják, hogy biztonságosabb országban éljünk - hangoztatta a miniszer.

2750 új férőhelyet adtak át

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának közleménye szerint Állampusztán, Pálhalmán, Sopronkőhidán és Szegeden 110-110, Tökölön 220, Baracskán és Veszprémben 330-330, Kiskunhalason és Tiszalökön 440-440, Miskolcon pedig 550 fogvatartott - összesen 2750 ember - befogadására alkalmasak azok az új intézeti épületszárnyak, amelyek közös átadóünnepségét a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben tartották.

Azt írták: az elkészült beruházások szeptemberre a büntetés-végrehajtási intézetek telítettségét száz százalék alá csökkentik,

a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló alapterület 25 950 négyzetméterrel bővült.

A beépített acélszerkezet tömege 510 tonna, a kialakított gipszkartonfalak területe 18 ezer négyzetméter, a telepített csővezetékek hossza 29 ezer folyóméter, az épületek tetejét 28 ezer négyzetméter trapézlemez tető fedi és 941 klímaberendezést is beépítettek. A háromszemélyes zárkák alapterülete 12,5, a hatszemélyeseké 25,5 négyzetméter.

Németh Éva, a veszprémi intézet parancsnoka elmondta, hogy a bővítéssel a zsúfoltságuk száz százalék alá csökken. Hangsúlyozta: az új objektum mind a személyi állomány,

mind a fogvatartottak részére az uniós normáknak és előírásoknak megfelelő elhelyezést biztosít.

A veszprémi parancsnok után a másik kilenc büntetés-végrehajtási intézet vezetője online közvetítés keretében adott tájékoztatást a bővítésekről.