Nem engedik ki a rácsok mögül az ismerősét megölő helvéciai férfit

Vágólapra másolva!
Egy helvéciai férfi úgy összeveszett az ismerősével, hogy rátámadt. Áldozata belehalt a sérüléseibe. A bíróság fenntartotta a letartóztatását.
Vágólapra másolva!

Ketten tavaly nyáron egy a helvéciai tanyán együtt ittak, aztán összevesztek egymással. Az egyik férfi, a tanya tulajdonosa úgy megverte a másikat, hogy elájult. Az élettársa segítségével kihúzta a ház elé, az udvarra és magára hagyta.

A nő csak másnap hívott segítséget, de akkor az 50 éves férfi már nem élt.

Az ügyészség halált okozó testi sértéssel vádolja a helvéciai támadót. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye. Javaslatukra a bíróság fenntartotta a férfi letartóztatását. Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.