Börtönbe megy a veszélyhelyzet idején kórházi dolgozókra támadó férfi

2020.07.14. 13:16

Három év börtönre ítélte a Szolnoki Járásbíróság nem jogerősen azt a férfit, aki a veszélyhelyzet idején sértegette és rátámadt az őt ellátó kórházi dolgozókra. 

Egy férfi április 19-én nagyon részeg volt már, amikor felhívta a mentőket,

hogy koronavírusra jellemző tüneteket észlel magán.

Kórházba vitték, ahol több egészségügyi dolgozó rászólt, hogy tartsa be a kötelező egymás közötti távolságot. A férfi erre trágár szavakkal reagált, agresszíven viselkedett,

az őt csillapítani igyekvő egyik beteghordót ököllel próbálta megütni.

A beteghordónak sikerült a vádlottat földre teperni, és a biztonsági szolgálat segítségével a rendőrök megérkezéséig a helyszínen tartani - írták.

A beteghordó közfeladatot ellátó személynek minősül"

- hívta fel a figyelmet a főügyészség.

Forrás: Police.hu

A távmeghallgatással lefolytatott bizonyítási eljárás után a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt és

három év börtönre ítélte,

valamint elrendelte három évre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A vádlott és védője felmentésért fellebbezett.