Letartóztatták az egyik főrendőrt, akit Vizoviczki megvesztegetett

Vizoviczki tárgyalás, bíróság
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa ügyészi indítványra elrendelte az egyik volt alezredes vádlott letartóztatását. A férfit azzal vádolják, hogy kenőpénzt fogadott el a szervezett bűnözés egyik alakjától. 
Vágólapra másolva!

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett korrupciós bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot V. László és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken 2014. augusztus 21-én.

Ebbe az ügybe több főrendőr is belekeveredett.

Ahogy írtuk, Vizoviczki László bevallotta, hogy megvesztegetett magas beosztású rendőröket, ők viszont mindent tagadnak. Az alvilág egyik vezérét emiatt első fokon újabb hét évre ítélték.

Vizoviczki László a tárgyalóteremben 2017-ben Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az egyik volt rendőr alezredest letartóztatták,

de a vádlott és védője a végzés ellen fellebbezést jelentett be.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség ezt nem találta alaposnak és egyetértett az elsőfokú bíróság végzésében foglalt indokokkal, mely szerint megalapozottan tartani lehet attól, hogy a volt rendőr alezredes vádlott megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást megnehezítené, meghiúsítaná, illetve újabb hasonló bűncselekményt követne el, ezért indokoltnak látta a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését, vagyis a férfi letartóztatását.