Észak-kínai leopárd érkezett a debreceni állatkertbe

Észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) a Debreceni Állat- és Növénykertben a sajtóbemutató napján, 2020. július 16-án. A hím egyed az Európai fajmegőrzési tenyészprogram keretében érkezett egy dániai szafariparkból. A faj az élőhely-csökkenés és az orvvadászat következtében a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szerepel. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Gyűjteményünk a közelmúltban ismét különleges, ritka lakóval gyarapodott, miután június 24-én az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram keretében észak-kínai leopárd érkezett a Nagyerdőre a dániai Ree Park Safariból - írja a Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark Facebook-oldala.
Vágólapra másolva!

A Coolio névre hallgató, 2018 őszén született hím az első hetekben fokozatosan ismerkedett új környezetével, péntektől azonban már a kifitón is látható. Érdekesség, hogy Coolio apja nem más, mint az első debreceni születésű észak-kínai leopárd, aki 2009-ben költözött a dániai Ebeltoft állatkertjébe. A park új lakója tehát megörökölte felmenői egykori otthonát.

A Nagyerdei Kultúrpark azt írta, hogy reményeik szerint idővel ő is párt kap, és ismét leopárdszaporulatról számolhatnak majd be.

Coolio az észak-kínai leopárd, a Debreceni Állat- és Növénykertben a sajtóbemutató napján Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A 49 egyedből álló állatkerti állományt Földünk 21 másik állatkertjében mutatják be, és ezek közül csak 10 helyen élnek párban. A debreceni állatkert 2004 óta szolgál az észak-kínai leopárdok egyik mentsváraként, ugyanis ez az alfaj a hazai állatkertek közül eddig egyedül itt szaporodott sikeresen. Néhai tenyészpár összesen négy alkalommal járult hozzá az európai állatkerti állomány gyarapodásához, kölykeik pedig azóta saját családot alapítottak.

Az észak-kínai leopárd az Európai fajmegőrzési tenyészprogram keretében érkezett egy dániai szafariparkból. A faj az élőhely-csökkenés és az orvvadászat következtében a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szerepel Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark részletezte a bejegyzésében, hogy az észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) az egyik legészakabbra élő leopárd-alfaj, ebből adódóan pedig trópusi társainál nagyobb testmérettel és dúsabb szőrzettel rendelkezik.

Jellemzően nagyobb vadakkal, főként vaddisznóval és szarvassal táplálkozik, de a madarakat és rágcsálókat sem veti meg. A téli párzási időszakot és az anyai utódgondozást leszámítva magányosan él és erősen territoriális. A leopárd az egyik legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacskafaj, azonban az élőhely-aprózódás és az orvvadászat a kihalás szélére sodorta ezt a csodás fajt, ezért valamennyi alfaja szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Az állatkert többi lakójához hasonlóan Coolio is várja az önzetlen nevelőszülők jelentkezését. Az örökbefogadás neki sok-sok örömet, nekünk pedig hatalmas segítséget jelentene.