Hétfőtől lezárják a Nyugati pályaudvarnál a pláza felé vezető mozgólépcsőket

2020.07.16. 16:58

A 3-as metróvonal felújítása részeként újabb állomáson, a Nyugati pályaudvarnál is elkezdődnek a korszerűsítési munkálatok, ezért július 20-ától, hétfőtől lezárják a metrótól a bevásárlóközpont felé vezető kijáratot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön.

A közleményben az olvasható, hogy a mozgólépcső-lezárás miatt néhány perccel tovább tarthat azok útja, akik a Nyugati pályaudvar 1-9. vágányaihoz, a Westend bevásárlóközpontba vagy a Katona József utca felé tartanak, hiszen ők csak kis kerülővel, a Teréz körút irányú mozgólépcsőn tudják megközelíteni a felszínt.

A Nyugati pályaudvar melletti aluljáróForrás: Lantos Gábor

A BKK ígérete szerint a metróállomás személyzete folyamatosan figyelemmel kíséri majd a mozgólépcsők kihasználtságát, és ennek figyelembevételével dönt majd arról, hogy a négy mozgólépcső közül mennyi tartson lefelé és mennyi felfelé. Felhívták a figyelmet, hogy ennek ellenére esetenként előfordulhat, hogy a megszokottnál lassabban lehet fel- vagy lejutni.