Magyarország akkor járulhat hozzá az EU újjáépítési alapjához, ha lezárják a 7-es cikkely szerinti eljárást

NOVÁK Katalin
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszél az Emberi Erőforrások Minisztériumában tartott sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!
Magyarország csak akkor járulhat hozzá az Európai Unió Covid-19-es újjáépítési alapjához, ha az EU lezárja a Magyarország elleni 7-es cikkely szerinti eljárást - hangsúlyozta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke csütörtökön a Die Weltnek adott interjújában.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár kiemelte, hogy Magyarország jogállam, és ez így is marad. Az Országgyűlésben elfogadott határozat megszabja a kormány mozgásterét a mentőcsomagról szóló tárgyalásokon.

Novák Katalin Forrás: MTI/Kovács Attila

Hangsúlyozta, hogy az unió történetében egy teljesen új dologról van: ez az Új Generáció Alap egy olyan hitel, amit az EU-nak kellene felvennie, és amiért a tagállamoknak kell jótállniuk. A magyar parlament ezzel kapcsolatosan alapvető feltételeket határozott meg: igazságosnak kell lennie, a szegényebb országok nem kaphatnak arányosan kevesebbet, mint a gazdagabbak, és nem szabad a pénzek szétosztását politikai feltételekhez kötni.

- fogalmazott Novák Katalin. Majd hozzáette, hogy emiatt kell a Magyarország elleni 7-es cikkely szerinti eljárást is lezárni, ez is szerepel a magyar parlament határozatában.

Emlékeztetett arra is, hogy 2011 után Brüsszelben az összes új magyar törvényt, beleértve az alaptörvényt, megvizsgálták és jóváhagyták. Továbbá leszögezte, hogy

a jogállamisággal kapcsolatos vádak alaptalanok voltak. Majd elmondta, hogy "most megint kezdik", miközben ennek sincs jogalapja az uniós jogban.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy máig nincs egy objektív, mindenkire vonatkozó feltételrendszer, amely tisztán definiálná a "jogállamiságot". Hozzátette, hogy alapvetően ellenzik az ilyen eljárásokat. Lengyelországot példaként említve elmondta, hogy "nem mi vagyunk az egyetlenek".

Beszélt arról is, hogy

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel nemrég Berlinben járt.

Találkoztak a CDU és a CSU főtitkárával, Paul Ziemiakkal és Markus Blume-mal, és rövid megbeszélést folytattak Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökével, Armin Laschet-tel és Wolfgang Schauble-val, a német Bundestag elnökével. Novák Katalin úgy fogalmazott, hogy ezek hasznos beszélgetések voltak, a korrekt együttműködés szellemében. Azt is elmondta, hogy ezeken a megbeszéléseken a

tárgyalópartnereik értetlenségüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a média miért tájékoztatott ilyen "hisztérikusan" a magyar veszélyhelyzetről.

Emlékeztetett arra, hogy abban az időszakban Paul Ziemiak felhívta és megkérdezte, hogy a parlamentet miért rekesztették be. Erre válaszként azt mondta Novák Katalin, hogy éppen egy parlamenti ülésen vagyok. Továbbá a politikus leszögezte, hogy a magyar parlament, az Európai Parlamenttel ellentétben, végig dolgozott.

A tárgyalásokon téma volt, hogy a Fidesz az Európai Néppárton belül hogyan tud szövetségesként együttműködni. Novák Katalin azt mondta, a német uniópártoknak nem áll érdekében, hogy elhagyják az Európai Néppártot. Megjegyezte azt is, hogy a hangulat most némileg megváltozott amiatt, hogy a "médiumok a magyar veszélyhelyzetről hamisan tudósítottak". Novák Katalin megjegyezte:

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Néppártban egymás ellen harcolnak, ahelyett, hogy a valódi ellenfélre koncentrálnának, és túl keveset foglalkoznak a jövő központi kérdéseivel. Majd leszögezte, hogy ők az Európai Néppárt alapértékei mentén keresik a válaszokat a jövőbeli kihívásokra - de balra tolódás nélkül. Kifejtette, segíteni akarnak, hogy a biztonság, a migráció, a digitalizáció, a demográfia, a gazdaság, területén és az EU, illetve a nemzetállam viszonyában konzervatív, kereszténydemokrata stratégiák fogalmazódjanak meg.

- mondta Novák Katalin. Továbbá megjegyezte, hogy a néppárti tagság megítélése a Fideszben is változó. Hozzátette, hogy néhányan legszívesebben már rég távoztak volna.

Novák Katalin az interjúban kitért arra is, hogy rossz tapasztalatuk van azzal, "ahogyan a média egyes szereplői manipulálják a valóságot". Példaként említette a magyar parlament állítólagos berekesztését. Elmondta, tény az is, hogy az időkorlát nélküli veszélyhelyzet kihirdetése aggodalomra adott okot és magyar újságírók nyomás alatt érezhették magukat a rémhírterjesztésért kiszabható büntetések miatt.

A Fidesz alelnöke kiemelte: a hiteles médiumok egy demokrácia elengedhetetlen részei, viszont a fake news, a valóság elferdítése és a kellemetlen tények elhallgatása árt a demokráciának.