Két üzletet és egy lottózót is megpróbált kirabolni egy fegyveres Pomázon

rablás, Pomáz, fegyveres
Addig próbálkozott, mire a helyszínre értek a rendőrök
Vágólapra másolva!
Senki nem engedelmeskedett annak a fegyveres férfinak, aki ma reggel próbált két üzletet és egy lottózót kirabolni Pomázon. Amikor az egyik helyen nem sikerült a támadás, nem adta fel és átsétált egy másik üzletbe. A harmadik támadás után megérkeztek a rendőrök. 
Vágólapra másolva!

Egy férfi fejére húzta kapucniját, majd július 17-én, vagyis ma reggel belépett a pomázi József Attila utcán lévő egyik üzletbe.

Miután a kezében tartott fegyverre megtévesztésig hasonlító tárggyal hiába követelt pénzt, átsétált egy közeli lottózóba. Ott is pisztollyal fenyegetőzött és onnan is pénz nélkül kellett távoznia, de nem adta fel.

Egy Vasút utcai ruhaboltot is megpróbált kirabolni.

Addig próbálkozott, mire a helyszínre értek a rendőrök Forrás: Police.hu

Fegyveres követelését az ebben a boltban dolgozó sem teljesítette, ezért elmenekült. Időközben hívták a rendőröket. A helyi körzeti megbízott, Poór István rendőr törzszászlós ért a helyszínre elsőnek Dakota nevű kutyájával.

Pár percen belül megbilincselte a támadót.

Senki nem adott pénzt a fegyveres támadónak, pedig tényleg fegyvernek látszó tárgy volt nála Forrás: Police.hu

A 45 éves B. Lajost a kapitányságra vitték. Rablás megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya.