Három üzletbe rontott be fegyverrel, de sehol nem tudott pénzt szerezni

rabló elfogás Pomáz
Vágólapra másolva!
Három üzletbe is berontott, hogy pénzt szerezzen egy 45 éves férfi Pomázon péntek este, végül a körzeti megbízott teperte le a támadót.
Vágólapra másolva!

Az első bejelentés július 17-én 9 óra 20 perckor érkezett a rendőrségre. A telefonáló elmondta, a pomázi üzletben egy kapucnis, baseballsapkás férfi a bevételt követelte, ő nem adott, ezért a férfi távozott - írja az esetről a Police.hu. A közlemény szerint,

miközben a rendőrök indultak a címre, menet közben befutott a második, majd a harmadik bejelentés is

az elsőhöz közeli helyszínen történt fegyveres rablási kísérletekről.

Két perc alatt földre vitték

– Amikor Poór István rendőr törzszászlós 9 óra 30 perckor az utolsó, Vasút utcai tetthelynél megállt, és

Dakota nevű szolgálati kutyájával kipattant a kocsiból,

a közelben lévő tanúk kiabálása és mutogatása alapján meglátta a fekete kabátos, kapucnis férfit – írják. A körzeti megbízottnak

két perc elegendő volt, hogy utolérje és földre vigye, majd megbilincselte a támadót.

A férfihoz hámsérülése miatt mentőt hívtak, majd előállították, a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

Gázriasztó pisztoly volt nála

Ahogy írják, az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a 45 éves B. Lajos nem sokkal 9 óra után lépett be egy József Attila utcai üzletbe, ám az alkalmazottól hiába kérte a bevételt, pénz nélkül távozott. Néhány perccel később betért egy lottózóba, fegyverének csövét az alkalmazottra irányította, és pénzt követelt.

Az eladó segítségért kiabált, mire a támadó megfutamodott.

Sérülés itt sem történt.

Harmadjára egy ruhaüzletbe lépett, ráfogta fegyverét a tulajdonosra, és pénzt követelt. Az eladó egy hirtelen mozdulattal megmarkolta a pisztolyt tartó kezet, és megpróbálta elvenni támadója fegyverét. Dulakodni kezdtek, ami az utcán folytatódott, miközben a fegyver elsült. A támadó elmenekült, sérülés nem történt. Ezt követően ért a helyszínre Poór törzszászlós és Dakota.

A 45 éves B. Lajost azóta kihallgatták, a gyanúsítás ellen panaszt tett, a vallomástételt megtagadta. A támadásoknál használt fegyver az elsődleges vélemény alapján

egy gázriasztó pisztoly.

– B. Lajos ellen – őrizetbe vétele mellett – kétrendbeli rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztálya, egyben kezdeményezik letartóztatását – írták a közleményben.