Évekig tiltakozott ellene, de tehetsége, tudása egyszerűen nem engedte, hogy végül ne énekes legyen. És persze a tanárai sem. Sokáig kórusvezető akart lenni, aztán a tanítást tartotta a legfontosabbnak. Később erről sem kellett lemondania, egyetemi docens, a Zeneakadémia tanszékvezetője. Meláth Andrea azonban közben többek között szólistája volt a madeirai End of the Yearnek, három önálló dalestet adott Londonban David Newbold zongorakíséretével, és szólistája volt a Magyar Rádió zenekarának a brüsszeli Europalián. Akkor a Magyar Rádió zenekarát Vásáry Tamás vezette, akivel máskor is dolgozott együtt, ilyenkor pedig, ahogy mondja, különös égi szférákat pendítettek meg. Rendszeresen énekel a Magyar Állami Operaházban, ott két bemutatóra is készült. De énekelt többek között a Palermói Operaházban, a berlini Komische Operben, a Kanadai Nemzeti Operában és a stuttgarti Operaházban is.

Ön egy nagyon jó kedélyű ember, ahogy leült, már mosolygott, és azt hiszem, ez a pozitív, magával ragadó energia a színpadon is nagyon jellemző önre. Ez tudatos?

Örököltem, mi egy olaszos temperamentumú család vagyunk, így is nevelkedtem. Azt hiszem, úgy a legjobb élni, ha az ember vidám marad és megőrzi a humorérzékét.

Meláth AndreaFotó: Csudai Sándor - Origo

Azt hiszem, ehhez azért a sikerek is kellenek...

Attól függ, mi az a siker, mely boldogságot ad és mosolygósok maradunk tőle! Számomra jelenleg a legnagyobb siker, hogy mindenki egészséges, 79 éves édesanyámat is elkerülte a vírus, mindkét gyermekem megtalálta azt a pályát, amiben a legjobban ki tudnak teljesedni. Azt hiszem, manapság ez a legnagyobb siker. A szakmai sikerek elmaradtak az elmúlt hónapok alatt, érthető módon, így abból nem is tudnék igazából töltekezni. Bár én erről is azt gondolom, a szakmai sikerek és sikertelenségek csak motiváló hatással bírnak, tanulni és építkezni lehet belőlük, de a kiegyensúlyozottságot az a közeg adja, melyben él az ember, amelyet teremtünk magunk köré. Különben sem készültem óvodás korom óta az énekesi pályára, nem forogtam a kis pöttyös szoknyában azt dudorászva, hogy az élet a színpadon kezdődik....

És akkor hogy jött?

Köszönet a szüleimnek, a zenét 7 éves korom óta tanulom. Zongoráztam, orgonáltam, harmóniumoztam. Gimnáziumi éveim alatt a kórusvezetés érdekelt, karvezető akartam lenni, és jól is éreztem magam ebben, azt éreztem, hogy a helyemen vagyok. De persze énekelni kellett tanulni a felvételihez, és olyan tanárokat kaptam, akik mindig azt mondták, hogy „Kedves Andrea, önnek nem háttal kell állni a közönségnek, ha ilyen hangja van, inkább forduljon meg, és a száját mozgassa, ne a karját..." Még erre sem mondtam, hogy „tényleg, miért nem jutott ez eszembe", egy idő után azt mondtam, hogy jó, akkor legyen az éneklés, de azon belül is a tanítás. Bekerültem a tanárképző intézetbe, ahol szintén csak a pálya felé kaptam a bíztató szavakat, a tanításra később tegyem le a voksomat. Azt mondták, hogy a színpadon a helyem. A tanárképző után én még két évet a Zeneakadémián töltöttem, és végérvényesen akkor tudatosult bennem, hogy a színpadot választom. Egyszerűen meg kellett érnem az extrovertált léthez. Tanáraim mellett fejlődésemben az előadóművészi érzés, gondolkodásmód segített a legjobban. Ugyanis azt mindig éreztem, a kezdetektől, miszerint maga a "mű" nem hagy békén, minden darabbal éreztem valamely kifejezésmódot, gondolatközlési igényt...

Fotó: Csudai Sándor - Origo

De ez a legfontosabb! Úgy értem, van olyan énekes, aki nagyon szépen énekel, de nincs meg benne az a „plusz".

Erre mondom, hogy a közönség a szép hangra felkapja a fejét, öt percig lenyűgözi amit hall, de mondanivaló és gondolat nélkül igazából nem történik katarzis, mely a láthatatlan híd a szerző és a hallgatóság között.

És mi a helyzet a hamis hangokkal? Sokan azt mondják, ha olyan magával ragadó a
produkció, még akár az is beleférhet.

Ezt mondom is a növendékeimnek évek óta. Ha az a produkció olyan intenzitású és engem annyira leköt, akkor egy-két félresikerült hang sem érdekel. A mi pályánkon a tökéletességre törekedni lehet, elérni nagyon ritkán, mivel mi is csak hús-vér emberek vagyunk, napi gondokkal. Kováts Kolossal énekeltem a Kékszakállú herceg várát, először, koncerten, még a pályám elején, és egy helyen, két ütemmel hamarabb léptem be, természetesen én abban a pillanatban meghalni készültem, micsoda szégyenbe hozok egy ilyen hatalmas embert. A koncert után persze rögtön bocsánatot kértem tőle. Erre ő azt mondta nekem, „Andrea, az nem hibázik, aki nem dolgozik, de evvel a darabbal fogod bejárni a világot". Ezt nagyon megjegyeztem, így is lett... Arra kell törekednünk, az a lényege a pályánknak, mikor szétmegy a függöny, csak a közönség számít, a "hajtóerő" a közlési vágy legyen. (A Kováts Kolossal készült korábbi interjúnkat itt olvashatja.)

Fotó: Csudai Sándor - Origo

 

Ön mennyire tudja függetleníteni magát a napi gondoktól?

Nincs jobb terápia, mint a színpadon állni, és kiénekelni magunkból azt, ami bennünk van aznap, legyen pozitív vagy negatív élmény, vagy gondolat. 

Ön híres a tehetséggondozásról, arról, hogy a tanítványait mennyire szereti, segíti...

Mert így kerek az élet... Azt a feltöltődést, amelyet a színpadon kapok, azt a gyerekekbe tudom visszaforgatni, de fordítva is működik, a tanítás tapasztalatait, egy-egy növendék pozitív fejlődésével járó tapasztalások is hasznosak lehetnek előadóként a színpadon. 

Azért azt fontos itt hozzátenni, hogy ön a Zeneakadémián tanszékvezető, ami azért
egy sokkal nagyobb felelősség, mint mondjuk így simán tanítani. Irányt kell szabnia?

Ez egyfajta misszió. Egy szép teher, mely nagyon nagy felelősség, hiszen életek forognak kockán, a szó nemes értelmében.

Hogy vészelték át a koronavírust?

Egy héttel a kijárási korlátozás bevezetése után mi már online tartottuk az órákat. Nagyon embert próbáló volt az elmúlt időszak, de a túlélés volt a cél, ne maradjon senki diploma nélkül, ne legyen halasztott tantárgy vagy félév. De sikeresen abszolválta az egyetemünk ezt a pár hónapot, és annyi mindent tudtunk tanulni is, akár egymásról, akár informatikai megoldásokról is, mely után egy esetleges újabb zárás alkalmával gond nélkül tudunk alkalmazkodni a helyzethez. Fantasztikus volt Rektorasszony határozott, de mégis emberi vezetése, a tanszékvezetők összefogása, alkalmazkodása a sokszor naponként váltakozó helyzethez.

Az egyéni képzés sem lehetett könnyű. Már csak azért sem, mert önöknél nüánszokon is sok múlik, abban pedig nem vagyok biztos, hogy az adott programpont azt a hangot adta át.

Én speciel arra törekedtem, még a diplomázóimnál is, hogy olyan technikai problémákba, annak megoldásaira koncentráljunk, melyekre "békeidőben" egyszerűen nincs idő.

Figyel a lelkükre közben?

Nagyon! Anélkül nem is lehet. Nekem ők a második gyerekeim. Az éneklés egy lélekmunka. Az a leglényegesebb, hogy az érzeteket ki tudjuk alakítani magunkban, a hallgatóknak pedig utat tudjunk mutatni, segíteni önmaguk megismerésében. Ugyanazt a mondatot, instrukciót minden növendéknek másképp kell elmondani, de ettől csodálatos a tanítás, ez a kihívás. Amíg az egyetemen tanulnak, a legfontosabb cél, hogy megérezhessék azt magukon, tudatosan használni tudják, mi a legkisebb befektetett munka a legmagasabb szint eléréséhez.

Meláth AndreaFotó: Csudai Sándor - Origo

 

Ön, ahogy megkapta a diplomáját, szerepek sokaságát kapta. Ezt csak azért mondom, mert önt azonnal bedobták azért - ahogy mondani szokták - a mély vízbe.

Sőt már a zeneakadémiai éveim alatt is ez volt. Az utolsó két évemben több lemezem is megjelent, persze kortárs szerzőktől, de az is érdekes volt, hogy Madeira szigetéről jöttem haza diplomakoncertet adni. Még szintén egyetemistaként Soproni-dalokat énekeltem a Minifesztiválon, be kellett ugranom egy nagynevű énekes helyett. Akkori, mai napig legkedvesebb korrepetitorom, Alter Katalin mondta Soproni tanár úrnak, hogy tudok egy főiskolás kislányt, bízzon benne, a csillagokat is leénekli magának az égről, nem fog csalódni. És akkor dőlt a dominó, tényleg annyira jól sikerült, azóta tart, vagy ott dőlt el a sorsom, a kortárs művek előadójaként. 

Ráadásul az előadáson ott volt a Rádió Zenekar művészeti igazgatója, aki ezután kérdezte, hogy elvállalom-e Vaughan Williams: Karácsonyi kantátájának női szólóját Vásáry Tamással és a Rádió Zenekarral. "Hosszú gondolkodás" után igent mondtam. Vagy inkább, azonnal... (A Vásáry Tamással készült korábbi interjúnkat itt olvashatja.)

Kik voltak azok, akikkel nagyon szeretett együtt dolgozni?

Vásáry Tamás meghatározó volt a pályám elején, a Karácsonyi Kantáta után évekig énekelhettem vele, különböző koncerteken.

Önhöz hasonlóan ő is egy rendkívül jó kedélyű ember!

Annyit tanultam tőle! Ő nem is evilági ember. Az ő koncertjei különös élményt jelentenek, amikor vele dolgoztam, tényleg olyan volt, mintha különös égi szférákat pendítettünk volna meg. Annyira vitt mindenkit magával. Meghatározó élmény az is a pályámon, szintén főiskolásként, hogy Ütő Endre - aki az Opera akkori igazgatója volt - fiatalokból összeverbuvált csapatának tagja lehettem. Figaro házasságát rendezte nekünk, melyben Cherubino szerepét énekelhettem, zenekarral. Ilyen kollégákkal énekeltünk együtt, mint Szvétek László, Kolonits Klára, Kálmán Péter... Ez is nagyon jó csapat volt. Akkor hallott meg Kákai István, az Operaház akkori művészeti titkára, és ő hívott egy előéneklésre, a Cosi fan tutte olasz nyelvű előadásaira. Szinetár tanár úr rendezésében. Így indult az Operaház...

Meláth Andrea a Xerxész című operában az OperaházbanForrás: Magyar Állami Operaház/ fotó: Éder Vera

 

Ez az időszak volt, amikor áttértek eredeti nyelvre Magyarországon is az operákban?

Igen, akkor nekünk ez már természetes volt. Tisztában voltunk azzal is, hogy a nagyvilágban sokkal könnyebb lesz szerephez jutnunk, ha eredeti nyelven tudjuk a szerepeket. De persze nekem is volt olyan, hogy be kellett ugranom a berlini Komische Operbe a Karmeliták elbeszélései című, Poulenc operába. Akkor én a stuttgarti operában énekeltem ezt a darabot, franciául, eredeti nyelven. Berlinben viszont németül ment. Beteg kolleganő helyett kellett beugranom, az előadáson a többiek persze németül énekeltek, én franciául. Nem okozott gondot, mert tudtam, hogy mit mond a kolléga, a szövegkönyvet az ember megtanulja. Nem a nyelv, hanem a gondolat, ami fontos ahhoz, hogy reagálni tudjunk egymásra a színpadon. 

Azt azért tegyük hozzá, hogy ön németül is nagyon sokszor énekelt.

Persze, többek között a Kékszakállút is, amelyet tíz nap alatt tanultam meg. Visszatérve Berlinre, egy órám volt a háromfelvonásos darab rendezését fejben megtanulni.

A karmesterrel volt ideje beszélni?

Egyszer sem próbáltunk, csak a rendezővel beszéltünk. Levitt a színpadra, megmutatta, hogy hol kell bejönni, kimenni, egyszer megnéztük a videót, és ennyi.

Meláth Andrea A kékszakállú herceg vára című Bartók-operában, a Magyar Állami OperaházbanForrás: Magyar Állami Operaház/ fotó: Éder Vera

Bízva abban, hogy a vírushelyzet megengedi a szakmai indulást, milyen szerepekre, vagy koncertre készül?

Nagyon bízunk benne, ha nem is a "megszokott" módon, alkalmazkodva az adott helyzethez, de elindul a szezon. Annyi tanulnivaló gyűlt össze a nyárra, hogy nem unatkozom. Már szeptember első napjaiban, Madarász Iván: Lót című operájában Lótné szerepére készülök, ami a Vigadóban lesz a Nemzeti Filharmonikusokkal, és szintén szeptember közepére várható a karantén miatt elmaradt Ments meg Uram! előadások színrevitele, Almási Tóth András rendezésében, melynek helyszíne már az új büszkeségünk, az Eiffel Műhelyház lesz. Almási Tóth Andrással a Zeneakadémián is évek óta együtt dolgozunk, rendezőként pedig már számtalan darabban dolgozhattam vele. Nagyon fontos egy új mű próbafolyamata során, milyen hangulatúak a próbák, milyen segítséget kapunk a szituációk kidolgozásához. Vele ez mindig nagy élmény, sok mosollyal, magasságok, mélységek megélésével, az adott művet illetőleg. Szinetár Miklós rendezésében, október elején az István, a király bemutatójára kerül sor az Erkelben, melyben Sarolt szerepével debütálok, ha minden a tervek szerint alakul. A Café Budapest alatt pedig egy kortárs opera bemutatója vár, ahol a címszerepet, egy Sárga Szófát alakítok, szintén Almási Tóth András vezetése alatt, kitűnő kollégákkal... Aztán a november mit hoz, meglátjuk, a sok, szép feladat remélem, folytatódik az után is, hiszen lennének...