Újabb megbízási szerződést kötött az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja a párthoz közel álló Sapienza Kft.-vel, több mint 30 millió forint értékben - derül ki a parlament hivatalos oldalán közzétett adatokból. A jelek szerint Puch László egykori pártpénztárnok korábbi érdekeltsége nyerőszériában van: ezúttal is tanácsadásra és elemzésre kaptak súlyos közpénz milliókat. 

Bár az MSZP-t sorra rázzák meg a botrányok, a közvélemény-kutatások szerint önállóan be sem jutnának a parlamentbe, továbbá az anyagi helyzetük sem túl stabil, közpénzosztogatásban ugyanolyan jók, mint korábban. 

Újból megbízást kaptak

A Parlament.hu-n közzétett nyilvános szerződésekből kiderült, hogy a párthoz közel álló Sapienza Kft. ismét nagyot meríthet a szocialista frakció kasszájából.

Az elérhető adatok szerint az MSZP országgyűlési csoportja múlt hét pénteken 30.480.000 forint értékben kötött megbízási szerződést a céggel. A közzétett információkból az látszik, hogy többek között a frakció "alaptevékenységének ellátásához" szükséges tanácsadói feladatok ellátására, valamint különböző tanulmányok és szerződések elkészítésére kapják a pénzt. A szocialisták egyébként fél évre kötelezték el magukat, így július elejétől december végéig érkezhetnek a jó tanácsok, és részletes tanulmányok a Sapienzától. Ez havi lebontásban közel sem számít jelentéktelen összegnek, ugyanis 

minden hónapban több mint ötmillió forint bevétel érkezik a pártközeli céghez.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke jegyezte az újabb pártközeli megbízástForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Azt, hogy a társaság közel áll Tóth Bertalanékhoz, mi sem bizonyítja jobban, minthogy már az év első felében is befutók voltak. Akkor 33.020.000 forintot kaptak ugyanezeknek a feladatoknak az ellátására. 

Puch volt a biztosíték 

Egyébként közel sem véletlen, hogy a Sapienza Kft. folyamatosan nyeri az újabb és újabb megbízásokat: a vállalkozás ugyanis régi szereplője az MSZP gazdasági holdudvarának, 2011 óta látványosan jól teljesítenek a szocialisták közpénzosztogatásain.

A legfőbb biztosíték a sikerességre sokáig az MSZP pártpénztárnokaként emlegetett Puch László volt, aki egészen tavaly januárig tulajdonolta a vállalkozást. Tőle Török Ottó, a második Gyurcsány-kormány sport szakállamtitkára vette át a stafétabotot.

Puch László, az MSZP korábbi pénztárosa mutatta az iránytForrás: MTI/Beliczay László

A tulajdonosváltás után nem sokkal a vállalat Sapienza Plus Kft. néven egy új leánycéget is alapított, akikkel a szocialisták bérleti szerződést kötöttek. Az új társaság nem sokban tér el a Sapienzától, hasonló dolgokkal foglalkozik: a cégadatbázis szerinti főtevékenysége saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása és üzemeltetése.

Szárnyal a pártközeli cég

Az elmúlt időszakban az MSZP feltűnően sok pénzt folyatott ki a Sapienzához: 2011-től kezdve közel félmilliárd forintért adott tanácsot, írt elemzéseket és végzett nyomdai szolgáltatást a baloldali pártnak. A cégadatbázis szerint a társaságnak nem igazán volt más bevétele, gyakorlatilag a szocialisták megbízásaiból él. 

A cégcsoport jelenleg is nyerőszériában van: a mostani ciklusban eddig közel 230 millió forintot zsebeltek be. 

2018 áprilisa után Török Ottóék a következő megrendeléseket kapták az MSZP-től a hivatalos adatok szerint:

Szerződés összege  Szerződő fél Szerződés időtartama Szerződés tárgya
30.480.000 forint  Sapienza Kft. 2020. július 1. - 2020. december 31.   tanácsadás, különböző tanulmányok és szerződések elkészítése
25.400.000 forint Sapienza Kft.  2020. március 1. - 2020. június 30. az MSZP-frakció kiadványainak nyomdai előállítása, kiszállítása
33.020.000 forint Sapienza Kft. 2020. január 2. - 2020. június 30. tanácsadás, különböző tanulmányok, és szerződések elkészítése
10.516.512 forint Sapienza Plus Kft. 2020. január 1. - 2020. december 31. a Villányi úti pártszékház egyes helységeinek bérlése
15.240.000 forint Sapienza Kft. 2019. szeptember 27. - 2019. december 31. az MSZP-frakció kiadványainak nyomdai előállítása, kiszállítása
27.940.000 forint Sapienza Kft. 2019. július 2. - 2019. december 31. tanácsadás gazdaságpolitikai, társadalompolitikai, és EU-s kérdésekben 
6.503.670 forint Sapienza Plus Kft. 2019. április 1. - 2019. december 31. az MSZP-frakció kizárólagos haszonbérleti joga a Villányi úti pártközpont egyes helységeire
6.503.670 forint Sapienza Plus Kft. 2019. április 1. - 2019. december 31. a Villányi úti pártszékház egyes helységeinek bérlése
5.080.000 forint Sapienza Kft. 2019. március 1. - 2019. június 30.  az MSZP-frakció kiadványainak nyomdai előállítása, kiszállítása
27.940.000 forint Sapienza Kft. 2019. január 2. - 2019. június 30. tanácsadás gazdaságpolitikai, társadalompolitikai és EU-s kérdésekben
41.910.000 forint Sapienza Kft.  2018. július 1. - 2018. december 31. tanácsadás, különböző tanulmányok és szerződések elkészítése