Vádat emeltek egy Hajdú-Bihar megyében élő nő ellen, aki visszaélt ismerőse bizalmával, és magával vitte a több millió forintnyi spórolt pénzét.

A nő rossz anyagi helyzetben élt, ezért egy barátja anyagilag támogatta őt, és gyerekeivel együtt többször vendégül látta. A nő viszonzásképpen besegített a házimunkába és a takarításba ismerőse tanyáján.

A nő tavaly februárban épp ismerősénél szállt meg, és

kihasználta, hogy a férfi rövid időre egyedül hagyta őt a házban. Kutatni kezdett a holmijai között, és a konyha felső polcán, egy fém dobozban rátalált a férfi több millió forintnyi spórolt pénzére. Ebből a nő egy részét kivette, és magával vitte. A nő ezután tavaly február és május 8-a közötti időszakban rendszeresen kihasználta, azt amikor a férfi elment otthonról, és alkalmanként körülbelül fél millió forintokat vitt magával.

Forrás: Police.hu

A nő így összesen közel

nyolc és fél millió forintot lopott, amit magára költött.

A kár soha nem térült meg. A férfi május 8-án észrevette, hogy eltűnt a pénze, ezért feljelentést tett.

Az ügyészség lopás miatt vádat emelt a nő ellen, börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, illetve azt, hogy a bíróság a férfi által előterjesztett polgári jogi igényt bírálja el.