Komoly áttörést jelent az EU-csúcsot lezáró megállapodás

Operatív Törzs sajtótájékoztató, koronavírus, Dömötör Csaba 2020.03.12.
Vágólapra másolva!
Komoly áttörésként értékelte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az EU-csúcsot lezáró megállapodást, hiszen - mint mondta - sikerült megvédeni a nemzeti büszkeséget, és jelentős mennyiségű plusz pénzt is kiharcoltak az országnak.
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta, a megállapodás azért is áttörésnek számít, mert a tárgyalások elején a felek álláspontja nagyon távol volt egymástól, és több országcsoport vitázott négy napon keresztül.

Kifejtette:

voltak olyan országok, amelyek nemhogy többet, de kevesebbet akartak befizetni, mint eddig.

A déli országok pedig nagy bajban vannak, így egyértelműen segítségre szorulnak. Ugyanakkor a tárgyalóasztalnál ültek a kelet-európai országok is, amelyek eddig fegyelmezett gazdaságpolitikát folytattak, és a költségvetésük nem "szállt el", mégis az a veszély fenyegette őket, hogy arányaiban kevesebb pénzt kapnak - tette hozzá.

Dömötör Csaba Fotó: Koncz Márton - Origo

Az államtitkár kiemelte:

a lényeg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 3 milliárd euróval, azaz mintegy ezermilliárd forinttal több fejlesztési forrást tudott "kiharcolni" az eredeti tervekhez képest.

A műsorban elhangzott, hogy a keddi adatok szerint már 725 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs ívet. Dömötör Csaba erre reagálva azt mondta, a koronavírus-járvány mindenkit érintett valahogy, ez magyarázhatja a konzultáció népszerűségét.