Több mint nyolcvanan felmondtak az Indexnél

Vágólapra másolva!
Pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az Index szerkesztőségének három vezetője, egy vezető szerkesztő és két főszerkesztő-helyettes. Távozásukkal egyidejűleg a szerkesztőség több mint nyolcvan munkatársa szintén kezdeményezte a felmondását. Mindezt azután, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló Bodolai László két napja úgy döntött, elküldi a főszerkesztőt. Az Index dolgozói úgy gondolták, hogy ők mondják meg, ki legyen az üzleti vállalkozásban a főszerkesztő. 
Vágólapra másolva!

Újabb fordulatot vett pénteken az indexes belháború azzal, hogy a baloldali portál dolgozói egymás után mondanak fel, miközben

egyértelműen látható, hogy az addigi baloldali irány nem változik: az új vezérigazgató a Horn-kormány idején a köztelevízió politikai vezetője, Szombathy Pál, az igazgatóság új tagja pedig a Gyurcsány-kormány rádiós politikai vezetője lett.

Erről szól a legújabb baloldali belháború

Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, egyre erőteljesebben folytatódott a régi és az új indexesek háborúja, miután Bodolai László, a lapot irányító kuratórium vezetője szerdán kirúgta Dull Szabolcs főszerkesztőt, aki mindössze tavaly decemberben lett az Index főszerkesztője, miután elődje alig több, mint két év után lemondott.

Új főszerkesztőt egyelőre nem neveztek ki, a hetek óta betöltetlen vezérigazgatói posztra viszont Bodolai kinevezte a Horn-korszak vezető baloldali újságíróját, Szombathy Pált, az igazgatóságba pedig Gyurcsány Ferenc emberét, Sztankóczy Andrást delegálta, aki Gyurcsány őszödi beszéde után - a Magyar Rádió egyik vezetőjeként - enyhén szólva nem sietett elismerni, hogy az azonosító nélküli rendőrök a rádió udvarán verték a Gyurcsány ellen tiltakozó fiatalokat.

Régóta válságban van a portál

Mint ismert, az Index régóta válságban van, a lap pazarlóan működik, egyre nagyobb a veszteség. A lap piaci pozícióját nyilvánvalóan tovább rontotta az a hisztéria, amit a szerkesztőség Dull vezetésével az elmúlt hetekben kelteni próbált. Bodolai ezzel indokolta a főszerkesztő kirúgását.

- írta.

Dull Szabolcs ezután tartott egy beszédet az Index szerkesztőségében. A lapnál uralkodó morális állapotokra jellemző, hogy a beszédet a szerkesztőség egyik tagja láthatóan teljesen nyíltan, a mobiltelefonjával felvette, majd elküldte az - elvileg konkurenciának számító - Soros-blognak, a 444-nek.

Az Origo többször is foglalkozott az új és régi indexesek hatalmi harcával.