Draskovics Tibor kidobatná a Lánchíd több műemléki részét

Vágólapra másolva!
Úgy írja ki a BKK a Lánchídra vonatkozó közbeszerzést, hogy bármilyen műemléki elemet el lehet tüntetni, le lehet bontani, mást lehet rakni a helyére. Ez azután derült ki, hogy a BKK igazgatósága nem fogadta el Wintermantel Zsolt volt újpesti polgármester, fideszes tag javaslatát arról, hogy ne lehessen módosítani az 1915-ös műszaki terveken. Gyurcsány Ferenc bizalmasa, korábbi minisztere, Draskovics Tibor, a BKK jelenlegi elnöke korábban azt mondta, rengeteg műemléki eleme van a Lánchídnak, amit szerinte ki lehet dobni.
Vágólapra másolva!

A BKK Igazgatósága nem fogadta el Wintermantel Zsolt (Fidesz) javaslatát arról, hogy a Lánchíd közbeszerzési eljárásának tárgyalásos szakaszában nem lehet engedni a korábban a Lánchídra vonatkozó műszaki és műemléki követelményekből.

- írta Wintermantel Zsolt a Facebookon.

Draskovics Tibor, a BKK elnöke korábban a Klubrádióban azt mondta "...rengeteg olyan műemléki eleme van a Lánchídnak, aminek kapcsán el lehet azon gondolkozni, hogy dobjuk ki, ami ott van és készüljön valami teljesen új..."