Ezeket a zalai falvakat nem lehet megközelíteni az extrém eső miatt

Vihar, Surd , eső, esőzés
Surd, 2020. július 25. Víz folyik ki a nagy esőzés miatt megtelt tó gátjának teteje felett a Zala megyei Surdon 2020. július 25-én. Megelőzésként négy házból hét embert telepítettek ki a településen, mert fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a község központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Hidakat mosott el a víz, valamint síneket öntött el, ezért nagyon nehéz vagy nem is lehet eljutni több zalai településre.
Vágólapra másolva!

Vasút

A Mávinform azt írta: továbbra is pótlóbuszok járnak felsővezeték-szakadás miatt Gyékényes és Somogyszob között, valamint Nagykanizsa és Zalakomár között, ahol Zalaszentjakab állomáson a vízátfolyások miatt nem lehetséges a vonatközlekedés.

Több szakaszon korlátozásokra és jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani a Zala és Somogy megyei vasútvonalakon. Forrás: MAV Zrt./Mav Zrt.

Nagykanizsa és Gyékényes között a vonatok egy része dízelmozdonyokkal közlekedik, de több járat utasait szintén pótlóbuszok viszik ezek a szakaszon - hívták fel a figyelmet. Hozzátették: a Szombathely-Nagykanizsa vonalon Újudvar állomáson egy vágányon már újraindult a vasúti forgalom.

A Mávinform tájékoztatása szerint a korábbi korlátozások miatt a balatoni vonalakon több vonat késéssel közlekedik.

Közút

Az Útinform arról adott tájékoztatást, hogy Zala megyében, a 74-es főúton, Magyarszentmiklós közelében a heves esőzés miatt vízátfolyás alakult ki, ezért csak fél pályán halad a forgalom.

A Miháld és Nemesdéd közötti összekötőúton, Pat közelében, elmosta a közúti hidat a hirtelen lezúduló víztömeg, ezért Patot nem lehet megközelíteni, Miháldot pedig csak Sand irányából tudják elérni a közlekedők. A Galambok és Bagola közötti összekötőúton, Zalaszentjakab közelében a Malomárok hídját szintén elmosta a víz, ezért onnan Miháld szintén nem közelíthető meg.

Víz folyik ki a nagy esőzés miatt megtelt tó gátjának teteje felett a Zala megyei Surdon. Forrás: MTI/Varga György

Busz

A Volánbusz közlése szerint a heves esőzések miatt a Zala megyei Kisrécse és Nagybakónak megközelíthetetlen, ezért a Nagykanizsa-Nagyrécse-Kisrécse-Nagybakónak útvonalon közlekedő járataik nem érintik a két települést.

A Pat, Sand és Miháld térségében keletkezett útkárok miatt a Nagykanizsa-Miháld-Zalakaros útvonalon közlekedő járataik csak Nagykanizsa és a miháldi orvosi rendelő között járnak.