Elmosta a patak a vasúti hidat, máshol nem látszottak ki a sínek a vízből – képek

MÁV, vonat, sín, eső, Ötvöskónyi megállóhely pályaelöntés
Vágólapra másolva!
A péntek éjszakai és szombat délelőtti viharok, esőzések után több somogyi és zalai vonalrészen is szünetelt a közlekedés napközben. A vasúttársaság és a katasztrófavédelem egész nap dolgozott a károk felszámolásán és az eső okozta műszaki hibák elhárításán.
Vágólapra másolva!

A MÁV közleménye szerint szombat este már csak két szakaszon vannak korlátozások, így

pótlóbuszok viszik az utasokat Zalakomár és Nagykanizsa, valamint Beleg és Somogyszob között.

Zalaszentjakab állomás vágányai a folyamatos eső miatt déltől víz alá kerültek, az állomáson nem lehetséges a vonatközlekedés.

Zalaszentjakab állomás Forrás: MÁV

A csapadékvíz visszahúzódása után vasárnap reggel kezdődhet meg a vasúti pálya helyreállítása,

hét teherkocsinyi zúzottkövet használnak majd fel az ár által elmosott ágyazat pótlásához.

Az állomáson várhatóan vasárnap késő este indulhat újra a forgalom, a nagykanizsai vonalon Zalakomár és Nagykanizsa között addig pótlóbuszok közlekednek, az átszállások miatt a menetidő 30-60 perccel megnőhet.

Ötvöskónyi megállóhely Forrás: MÁV

Késő délután Beleg és Ötvöskónyi között a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, melynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vehet igénybe, a károk felmérése csak az ár levonulása után kezdődhet meg.

Rinya-patak hídja Forrás: MÁV

A Dombóvár-Gyékényes vonalon Beleg és Somogyszob között kell pótlóbuszokra átszállni.

Somogyszob Forrás: MÁV

Szombat este a 6622-es utat is lezárták vízátfolyások miatt, így a pótlóbuszok csak jelentős kerülővel, a Somogyszob-Segesd-Ötvöskónyi-Segesd-Beleg útvonalon tudnak közlekedni, a menetidő a közúti lezárás miatt legalább másfél órával megnő ezen a szakaszon.