Vízhiányt okoz a villámárvíz Somogy megyében

Porrogszentkirály, 2020. július 25. Autók állnak a nagy esőzés miatt vízzel elárasztott Csurgót és Gyékényest összekötő úton, a Somogy megyei Porrogszentkirály közelében 2020. július 25-én. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Csak forralás után iható a vezetékes víz Nagyatádon, Ötvöskónyiban és Lábodon. Ezeken a Somogy megyei településeken átmeneti vízhiány várható vasárnap délutántól - közölte a szolgáltató Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. a honlapján.
Vágólapra másolva!

Azt írták: a problémát a hétvégi villámárvíz okozta, amely elöntötte a nagyatádi vízművet.

Az emberek a korlátozás ideje alatt a településeket körbejáró tartályautókról is kaphatnak ivóvizet.

A DRV a vízellátás helyreállítása érdekében fertőtleníti a vízellátó rendszert, a vízminőség ellenőrzése után azonnal értesítést ad ki a korlátozás feloldásáról - jegyezték meg.

Vizet osztanak a Dunántúli Regionális Vízmű tartálykocsijából Nagyatádon. Forrás: MTI/Varga György

Kiemelték, hogy a társaság folyamatosan együttműködik az érintett önkormányzatokkal és az illetékes hatóságokkal, a lakosságot a korlátozásról online felületein - honlapján és Facebook-oldalán - kívül szórólapokon is tájékoztatja.

Az Útinform közölte, hogy Somogyban kétszámjegyű utak egyes szakaszai mellett több alacsonyabb rendű úton is lezárások, sebesség- és forgalomkorlátozások vannak érvényben.

A katasztrófavédelm gépjárműve és egy terepjáró halad a nagy esőzés miatt vízzel elárasztott Csurgót és Gyékényest összekötő úton, a Somogy megyei Porrogszentkirály közelében. Forrás: MTI/Varga György

Lezárták Nagyatádon a 681-es főút egy szakaszát a Csónakázó-tónál, a Somogyzsitfa és Csákány közötti útat az 1-es kilométernél. Vízátfolyások miatt szintén zárva van az Ötvöskónyi és Beleg közötti, valamint a Somogysámson és Sávoly közötti út, utóbbinál Hollád vagy Csákány felé lehet kerülni.

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt közölte honlapján, hogy a víz elleni védekezés vasárnap is folytatódott a megye déli részén.

A nagy esőzés miatt kiáradt Rinya-patak vízével körülvett garázsok Nagyatádon. Forrás: MTI/Varga György

Nagyatádon épületeket, közműveket veszélyeztetett a víz, a tűzoltóknak homokzsákokkal kellett védeniük trafóállomásokat, a városi uszodát, egy csárdát és még a tűzoltóság épületét is.

A várost elkerülő úton egy autóst kellett a kocsijából kimenteniük, miután ráhajtott a leszakadt hídra.

A megáradt Rinya-patak leszakadt hídja a 68-as főút Nagyatádot elkerülő szakaszán. Forrás: MTI/Varga György

Segesden egy megdőlt 25 méteres fa egy házat veszélyeztetett, a Marcali és Boronka közötti úton a magas vízállás miatt bajba jutott embert kellett menteni, Böhönyén és Ötvöskónyiban garázsokból, pincékből és alagsori helyiségekből kellett szivattyúzni, volt, ahol két méter magasan állt a víz.

Elöntött utca Nagyatádon Forrás: MTI/Varga György