Vágólapra másolva!
Több megyében ismét másodfokú riasztást adott ki felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vágólapra másolva!

Veszélyjelzésük szerint

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érintik a másodfokú riasztások.

Ezeken a területeken a következő órákban az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.

Szintén felhőszakadás veszélye miatt Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Zivatarveszély miatt az egész országra kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Zivatar Újpesten 2020. június 29-én. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Azt írták: előbb a hegyvidéki területeken (Északi-középhegység), majd főként az Alföldön várható több helyen zivatar. A lassan áthelyeződő csapadékgócokból a Dunától keletre (a leginkább északkeleten) helyenként felhőszakadás valószínű.

Egy-egy helyen jégeső is lehet, a zivatarokhoz átmenetileg erős, esetleg viharos szél társulhat.

A Dunántúlon kevesebb helyen várható zivatar, de azok és a délután északnyugatra érkező gyengülő fronton kialakuló záporok idején viharos, óránkénti 60 kilométeresnél erősebb lehet a szél.

Éjjel és reggel főként az ország keleti, északkeleti harmadában valószínű helyenként zivatar, nagy mennyiségű csapadék kíséretében.

Hétfőn délután, este az ország északkeleti felén (körülbelül a Salgótarján-Szeged vonaltól északkeletre) szórványosan, másutt kis eséllyel elvétve lehet zivatar, amelyet néhol viharos széllökés, felhőszakadás és jégeső kísérhet.

Az előrejelzés szerint

a legmagasabb hőmérséklet 25 és 30 Celsius-fok között alakul.

Késő estére 17 és 22 fok közé hűl le a levegő.