A Fidelitas jelöltje lett a néppárt hallgatói szervezetének alelnöke

Czirkl Benita Fidelitas European Democrat Students alelnök
Vágólapra másolva!
Újra a Fidelitas jelöltjét választotta alelnökének az Európai Néppárt hivatalos hallgatói szervezete. A július végén tartott kétnapos ülés során a magyar delegáció igazságtalan támadásokkal szemben is helyt kellett álljon.
Vágólapra másolva!

A Fidelitas jelöltjét, Czirkl Benitát választotta újra alelnökének az Európai Néppárt hivatalos hallgatói szervezete, a European Democrat Students (EDS) - derül ki a szervezet közleményéből.

Czirkl Benita Fidelitas European Democrat Students alelnök Forrás: Fidelitas

Mint írják, a Fidelitas jelöltjét és a teljes elnökséget július 25-26-án, online ülés keretében választották meg. A Fidesz ifjúsági társszervezete

a tavalyi évben is Czirkl révén képviseltette magát,

a most lezárult évben az alapszabály módosításáért felelős alelnök feladatait látta el.

Igazságtalan támadások

– Ennek legfontosabb eseménye a berlini Téli Közgyűlés volt, amely középpontjában az EDS alapszabálya állt. Az elmúlt választás óta a Fidelitas a hallgatói szervezetben is következetesen kiállt az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése mellett, amely Magyarország és az EU érdeke is – írják a közleményben.

A Fidelitas szerint az ülés folyamán

a magyar delegáció igazságtalan támadásokkal szemben is helyt kellett álljon.

A fidelitasosok a trianoni diktátum 100 éves évfordulója kapcsán tartott megemlékezések miatt kaptak alaptalan kritikákat, de kiálltak a magyar kisebbségek jogai és a történelmi emlékezetünk mellett.

Czirkl megválasztása és a Fidelitas EDS-ben elért eredményei a Néppárt felé is üzenet értékűek. Ismét megmutattuk, hogy az Európai Néppárt családjában Magyarország megkerülhetetlen – emlékeztetnek.