Kocsma előtt raboltak ki egy debreceni kamaszfiút

Vágólapra másolva!
Az ügyészség vádat emelt egy fiatal nő, és egy kamaszfiú ellen, akik egy debreceni szórakozóhely előtt raboltak ki egy részeg kamaszt. Aztán késsel fenyegették meg az őt védeni próbáló lányt.
Vágólapra másolva!

A tizenéves fiú egy barátjával 2019. szemtember 27-én este egy debreceni szórakozóhelyen iszogatott. A kamasz a rosszullétig itta magát, teljesen magatehetetlenné vált, ezért leült a lánnyal egy padra a kocsma előtt.

Este 11-kor egy 21 éves nő és egy 16 éves fiú érkezett a kocsmához.

Felfigyeltek a részeg fiatalra, és elhatározták, hogy ellopják a holmijait.

A közelükbe kerültek, és majdnem negyed órán keresztül arra vártak, hogy a fiút felügyelő lány néhány percre magára hagyja barátját, amíg megszerzik az értékeit.

Időközben a nő vette a bátorságot,

odalépett a fiúhoz, mintha segíteni próbálna neki, majd kinyitotta az övtáskáját, amelyben egy pénztárcát talált 2000 forinttal, ezenkívül egy bankkártyát és a diákigazolványát.

A nő zsebre rakta a zsákmányt, és a társával együtt megpróbált elmenekülni, de a fiút támogató lány észrevette, mit tettek. Utánuk ment és felszólította őket, hogy adják vissza a pénztárcát.

A nő ekkor

előrántott egy kést, és megfenyegette vele a lányt, és az időközben érkező idegen férfit. A rendőrök a rablókat a helyszín közelében elfogták, és megtalálták náluk a pénztárcát, melyet visszaadtak a fiúnak.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő fiatalok ellen rablás, közokirattal visszaélés, és pénzhelyettesítő eszközzel visszaélés miatt emelt vádat. Az ügyészség a nővel számára fegyház, fiatalkorú társa számára javítóintézeti nevelés kiszabását javasolta - írja az Ügyészség oldala.