Szerszámnyéllel vertek és összerúgdostak egy salgótarjáni nőt

Salgótarján, támadás, szerszámnyél, rabló
Vágólapra másolva!
Többrendbeli lopás, súlyos testi sértés és magánlaksértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy salgótarjáni fiatal férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint egy embert is megtámadott azok közül, akiknek a lakását ki akarta rabolni. 
Vágólapra másolva!

A 23 éves, salgótarjáni O. Richárd június 30. és július 23. között több salgótarjáni házból lopott. Egy telephelyről egy autó szétbontott katalizátorát vitte el, aztán még két családi házba betört, ahonnan villany-, és gáztűzhelyeket vitt magával.

Összesen több százezer forintos kárt okozott.

Július 12-én is megpróbált betörni egy salgótarjáni házba. Betörte az ablakot és a bezárt ajtóba kívülről többször belerúgott. Pár nappal később a nővel hangosan összeveszett, majd rátámadt.

Forrás: Police.hu

Többször megrúgta, és egy szerszámnyéllel is megütötte.

A nő súlyos megsérült.

Július 28-án fogták el a férfit, akit a kapitányságra vittek és gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették

többrendbeli lopás, súlyos testi sértés és magánlaksértés