Félmilliárd forintot meghaladó kárt okozhattak a hétvégi viharok és esőzések

A heves esőzés miatt megáradt Rinya-patak leszakadt hídja a 68-as főút Böhönye és Segesd közötti szakaszán 2020. július 27-én. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Félmilliárd forintot meghaladó kárt okozhattak a hétvégi viharok és intenzív esőzések. A biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.
Vágólapra másolva!

A Generali Biztosító az MTI-t szerdán arról tájékoztatta, hogy eddig csaknem 1600 káresetet jelentettek be a társasághoz több mint 264 millió forint értékben. A bejelentések leginkább Zala megyéből érkeztek, de Somogy, Csongrád és Békés megyéket is érintette a vihar.

A tapasztalatok szerint általában a károk felét jelentik be 2-3 napon belül, a többit körülbelül egy héten belül. Így összességében 3000 kárnál nem számítanak többre,

a teljes kárösszeg pedig 500 millió forint körül lehet

- közölte a Generali, hozzátéve, hogy a viharok miatt vállalati vagyonkárokról is érkeznek bejelentések, amelyek általában nagyobb összegűek, mint a lakossági károk.

A nagy esőzés miatt vízzel elárasztott és megrongálódott út Zalaszentjakabon 2020. július 25-én. Alul a Budapest-Nagykanizsa vasútvonal része látható Forrás: MTI/Varga György

A Groupama Biztosítóhoz eddig csaknem 800 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett.

A dél-dunántúli településeket különösen hevesen érintették a hétvégi viharok, özönvízszerű esőzések,

a legtöbb káresetet Somogy és Zala megyéből jelentették be, a társaság különösen sok ügyfele jelzett kárt Nagykanizsáról, valamit a Somogy megyei Böhönyéről.

A heves esőzés miatt megáradt Rinya-patak leszakadt hídja a 68-as főút Böhönye és Segesd közötti szakaszán 2020. július 27-én Forrás: MTI/Varga György

A bejelentések szerint a káresetek 46 százalékát felhőszakadás, 33 százalékát vihar, 18 százalékát pedig villámlás okozta. A károk átlagos becsült értéke 100 ezer forint,

de vannak kiugróan magas, milliós nagyságrendű kárbejelentések is.

A Groupama szakemberei az eddigi tapasztalatok alapján arra számítanak, hogy a kárbejelentések száma 1000-1200 felett lesz, így a károk várható értéke a 100 millió forintot meghaladja majd - közölték az MTI-vel.

A heves esőzés miatt megáradt Rinya-patak által elöntött terület Babócsán 2020. július 28-án Forrás: MTI/Varga György

Az Aegon Biztosító ügyfélszolgálatára csaknem 500 kárbejelentés érkezett kedd estig, a teljes kárösszeg megközelíti a 85 millió forintot - tájékoztatott a biztosító az MTI megkeresésére.

Az eddig regisztrált károk több mint 80 százaléka Somogy és Zala megyében történt, az átlagos kárérték meghaladja a 193 ezer forintot. A megnőtt esetszám miatt kiemelt kárszakértői kapacitást csoportosítottak a leginkább érintett zalai és somogyi térségbe.

A nagy esőzés miatt kiáradt Rinya-patak vízével körülvett garázsok Nagyatádon 2020. július 26-án Forrás: MTI/Varga György

Az Aegon is arra számít, hogy a bejelentett károk száma és értéke tovább emelkedik a következő napokban.