Varga Zoltán vörösbáró lehet az indexes hisztériát tápláló médiaoldal mögött

Central Médiacsoport, Varga Zoltán vállalkozó
Vágólapra másolva!
Az Indexet szétrobbantó baloldali belháború miatt kialakult politikai hisztéria egyik táplálója a Média1 nevű oldal, amelyet Varga Zoltán vörösbáró 24 nevű propagandalapjának egyik médiával foglalkozó egykori munkatársa készít. Megnéztük, ki állhat valójában a lap mögött. Nem meglepő: maga Varga Zoltán.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakban "a magyar média világával foglalkozó" Média1 erősen aktív volt a kormány és a jobboldali média elleni támadásokban. Az Index belső szétrobbantását követő baloldali hisztériából erősen kivette a lap a részét, majd Varga Zoltánt kezdte mentegetni és védeni, miután a Central Média tulajdonosa Brüsszelbe rohant panaszkodni az őt ért állítólagos hazai támadásokra.

Varga Zoltán mozgathatja a szálakat a Média1 körül

A portál tulajdonosa a Vipcast Media Bt., felelős kiadója pedig a cég ügyvezető igazgatója, az ex-24-es újságíró, Szalay Dániel, aki egyben a főszerkesztői feladatokat is ellátja. A vállalkozás tulajdonosai között egyébként a rokona is fel van tüntetve, kültagként viszi a céget. Szalay 2015-től három éven át volt a 24 média rovatának a szerkesztője. Magyarán a korábban Trükkös Zotyóként emlegetett

Varga Zoltán médiabirodalmából, a Central Médiacsoport Zrt-ből érkezve alapította meg médiaügyekkel foglalkozó felületét.

Médiapiaci pletykák szerint a mai napig jó kapcsolatot ápolnak egymással, ami a mindennapokban is megmutatkozik.

  • Szalay volt az, aki a 888.hu 2016-os tényfeltáró írása után Vargát védelmébe véve, a 24-en szemlézte a Médiapiac.hu-n megjelent interjúját;
  • a Média1 rendszeresen szerepelteti a Central Médiacsoport Zrt. vezetőjét, a lap szerkesztői minden esetben nevetségesen beállított, idealisztikus fotókat közölnek róla,
  • miután kiderült, hogy Varga a veszélyhelyzet alatt visszatetsző módon kivett másfél milliárd forintnyi osztalékot a cégéből, a Média1-en elkezdték mentegetni az üzletembert, azt állítva, hogy nem is vette ki az osztalékot a cégéből, csak úgy látszik.

Ezért is alapos a gyanú, hogy

Szalay csak formálisan tulajdonolja a lapot, valójában a legfontosabb döntésekben Varga Zoltán mondja ki a végső szót.

Bár Varga Zoltán, a Central Médiacsoport vezetője függetlennek tartja magát, lapja rendszeresen a kormányt támadja Forrás: Central Médiacsoport

A Central Médiacsoport vezetője egyike annak a tizenhárom vörösbárónak, akik baloldali gazdasági-politikai szereplőként hatalmas vagyon felett rendelkeznek. Korábban a Magyar Nemzet alapján részletes portréban mutattuk meg, hogyan lett a bonyhádi bányászcsalád gyermekéből Magyarország egyik leggazdagabb üzletembere.

Varga egyébként nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva cégbirodalmában jelentősen csökkentette az újságírók fizetését, miközben mintegy másfél milliárdos osztalékot vett fel.

Az Origo Varga Zoltán ügyeire, brüsszeli próbálkozásaira hamarosan részletesen visszatér.