Nem hatott a drog, megverték a komáromi dílert

2020.07.30. 16:05

Három embert vettek őrizetbe a komáromi rendőrök, mert megvertek és megfenyegettek egy helyi férfit, aki hatástalan kábítószert adott el a társaságnak.

Július 19-én Komáromban, 19 óra körül

két férfi és egy nő egy földútnál lévő bozótba csalták ismerősüket.

Forrás: police.hu

A fiatal férfitől korábban egy tartozás fejében kábítószernek hitt anyagot vettek.

A társaság elmondása szerint, a szer nem hatott, ezért a pénzüket követelve megverték a dílert.

Forrás: police.hu

Baseball ütővel fenyegették és elvették tőle az értékeit, majd azt mondták neki, hogy visszakapja a dolgait, ha megkapják a pénzüket. A rendőrök a feljelentés után azonosították a 26 éves nőt, valamint egy 29 és egy 39 éves férfit. 

Forrás: police.hu

Csoportosan és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás miatt indult eljárás ellenük.

Mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök és őrizetbe vették. A nyomozók azt kérték az ügyészektől, hogy indítványozzák a letartóztatásukat a bíróságon.