Bevásárlókocsis tolvajbandát fogtak a szentendrei rendőrök

bevásárlókocsis tolvajbanda
bevásárlókocsis tolvajbanda
Vágólapra másolva!
Vácott fogták el annak a bandának a tagjait, többségében nőket, akik több településről is ugyan azzal a módszerrel loptak. Volt ahonnan 83 ezer forintnyi árut pakoltak a bevásárlókocsiba, majd megpróbálták kitolni a bejáraton keresztül.
Vágólapra másolva!

Május 15-én egy szentendrei élelmiszerboltba indult a banda. Előre leosztották maguk között a feladatokat.

Volt egy sofőr, egy figyelő ember a bejáratnál, ketten pedig megpakolták a bevásárlókocsit az üzletben.

Forrás: police.hu

Közel 53 ezer forintnyi árut pakoltak a bevásárlókocsiba, főként élelmiszereket, téliszalámit, kolbászt és hentesárut szedtek össze.

Miután mindent bepakoltak, nem a pénztár felé indultak, hanem a bejárati ajtó irányába, ahol már várta őket a társuk, aki kívülről kinyitotta nekik a fotocellás ajtót, ahol kitolták a bevásárlókocsit.

Az autóhoz szaladtak, gyorsan bedöntötték a lopott árut a bevásárlókocsiból, majd tovább álltak.

Forrás: police.hu

Egészen dunakesziig mentek, ahol egy újabb élelmiszerboltnál álltak meg. A módszer ugyanaz volt. Ebből a boltból 83 ezer forint értékben töltötték fel a bevásárlókocsijukat áruval, különböző húsokkal, édességekkel és tisztálkodási szerekkel. Amikor a bejáraton keresztül ki akarták tolni a kocsit,

a biztonsági őr megállította őket, így a kifizetetlen áru meglett, de a tolvajok elszaladtak.

A rendőrség munkáját segítették a biztonság kamerák felvételei, ezek segítségével

a napokban jutottak el egy váci lakáshoz, ahonnan három nőt vittek be a kapitányságra, egy 44 évest és a 21 éves ikerlányait.

Másnap még két társukat hallgatták ki a rendőrök, egy 33 éves férfit, aki a sofőr szerepét töltötte be és egy 28 éves nőt.

Forrás: police.hu

Mindenki beismerő vallomást tett.

Kiderült, hogy a szentendrei és dunakeszi akciójukon kívül még hat, ugyanezzel a módszerrel elkövetett lopás is a számlájukra írható.

A Szentendrei Rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt indított velük szemben eljárást.