Az Európai Csalás Elleni Hivatal is vizsgálja a baloldal kamuvideóját

Korózs Lajos
MSZP
álmentős
kamuvideó
Vágólapra másolva!
Már az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálja a baloldal kamuvideóját európai uniós forrásokkal való visszaélés miatt - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Hollik István azt mondta, a botrányos videó azért keltette fel az OLAF érdeklődését, mert

a gyanú szerint a baloldal uniós pénzekkel is visszaélt az anyag készítése során.

A videó egyik készítője - aki a Népszabadság volt újságírója - ugyanis uniós pénzből fizetett alkalmazott: az MSZP és Ujhelyi István európai parlamenti asszisztense - mutatott rá Hollik István.

Elmondta, ez innentől kezdve

komoly pénzügyi visszaélés, hiszen az Európai Parlament által fizetett asszisztens kizárólag európai parlamenti feladatokat láthat el.

Az viszont egyértelműen törvénytelen, ha európai parlamenti munkatárs belpolitikai, pártpolitikai célokat szolgáló tevékenységet végez az Európai Parlament pénzén. "Márpedig itt pontosan ez történt:

Ujhelyi István európai parlamenti asszisztense az MSZP megbízására, tehát politikai párt részére készített pártpolitikai célokat szolgáló videót, ráadásul egy kamuvideót, amit kifejezetten álhírgyártásra készítettek"

- jelentette ki.

Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő a baloldali kamuvideóban Forrás: Magyar Nemzet

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint külön kérdés, hogy mi Ujhelyi István felelőssége az ügyben, hiszen az asszisztens minden bizonnyal főnöke által kiadott feladatokat teljesített. Márpedig Ujhelyi Istvánnak mint európai parlamenti képviselőnek tudnia kellett, hogy pártpolitikai feladatot nem adhat - jegyezte meg.

Hollik István felidézte: a botrányos kamuvideót az MSZP a hírhedt álmentősnővel készítette, majd az egész baloldal és a baloldali média terjeszteni kezdte azt, illetve még balliberális külföldi médiumok is hivatkoztak rá a Magyarország elleni támadásokhoz használva azt.

A baloldal a kamuvideót egyértelműen politikai támadásra, politikai kampányvideóként használta, a cél az volt, hogy a kormány ellen hangoljanak és lejárassák a járvány elleni védekezésben résztvevő szakembereket

- hangsúlyozta. Hozzátette: a videó itthon gyorsan megbukott, és a nyomozóhatóságok figyelmét is felkeltette, hiszen rémhírterjesztés miatt indítottak miatta nyomozást.