A haza védelme nemzeti ügy, "mindannyiunk közös ügye, bármilyen korosztályhoz tartozzunk, bármilyen pártállásúak is legyünk" - hangoztatta Simicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke kedden, a Székesfehérvárhoz tartozó börgöndi repülőtéren rendezett honvédelmi sporttáborban.

Simicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezetője a repülőtáborban tartózkodó húsz kadét előtt tartott beszédében Kossuth Lajost idézve hangsúlyozta: a haza védelme mindennapos szolgálat, minden nap tenni kell annak érdekében, hogy a hazát, a szülőföldet megvédjék mindenféle bajtól, veszélytől.

Emlékeztetett arra, hogy honvédelmi miniszterként ő indította el a kadétképzést, amelynek célja, hogy a fiatalok megfelelő képességet, tudást kapjanak, amivel képesek megfelelni a jelenkori és a jövőbeni kihívásoknak. Óriási dolognak nevezte, hogy polgári gimnáziumok a haza védelme ügyében egy-egy osztályt indítanak, és az ott tanulókat különleges adottságokkal vértezik föl.

Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség és az Albatrosz Repülő Egyesület által szervezett táborral kapcsolatban megemlítette: a kadétok az egy hét alatt a különböző próbatételeken keresztül még jobban megismerik önmagukat, saját képességeiket.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő felbecsülhetetlen értéknek nevezte, ha az ember olyan munkát talál, amit szeret; ez a honvédelem esetében fokozottan igaz. Itt kizárólag akkor működhet ez jól, a művelője akkor lehet sikeres, ha három jellemző birtokában van: tudás, akaraterő, hazaszeret.

Simicskó IstvánForrás: MTI/Bruzák Noémi

Jelezte: a kormány célja, hogy azok, akik a katonai pályát választják, a kor színvonalának megfelelő és ütőképes hadsereg tagjai lehessenek az ország védelmében.

Ahonvédelem szavatolja Magyarország függetlenségét és biztonságát, továbbá a hazai haderő Európa biztonságának megőrzésében is kulcsszerepet játszik.A kormányszóvivő fontosnak nevezte a honvédkadét-programot, amely a megfelelő tárgyi tudás mellett a gyakorlati ismeretek elsajátítására is nagy hangsúlyt fektet. Az utánpótlás-nevelés szempontjából hiánypótló nyári táborban a résztvevők napokon keresztül hódolhatnak szenvedélyüknek, elsajátíthatják a repülés tudományát, elméleti és gyakorlati szinten egyaránt.

Mészáros Attila (Fidesz) alpolgármester arról beszélt, hogy a városnak komoly repülős hagyományai vannak, nem mellékesen pedig Székesfehérvár "a Magyar Honvédség fővárosa". Köszönetet mondott minden érintettnek a tábor megszervezéséért, és reményét fejezte ki, hogy néhány éven belül már egy jobb, komfortosabb repülőtéren kamatoztathatják a fiatalok a most megszerzett tudást.