A nő egy XI. kerületi kereszteződésben a biciklijével áthajtott a piroson. A rendőrök igazoltatni akarták, de nem állt meg. Amikor sikerült megállítani hamis adatokkal próbálta igazoltatni magát, majd az egyik rendőrt combon rúgta. Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat ellene.

A nő május 16-án átbiciklizett a piroson Budapesten a Bertalan Lajos utca és a Bartók Béla út kereszteződésében. Amikor a rendőrök igazoltatni akarták menekülni kezdett. Csak úgy tudták megállítani, hogy elé kanyarodtak az autójukkal. Ezek után nem volt hajlandó igazolni magát, majd a második felszólításra hamis adatokat adott meg.

Kijelentette, hogy mivel már megadta az adatait, a rendőröknek nincs joguk őt feltartani, és egyébként sincs erre ideje, és megpróbált elhajtani. Az egyik rendőr, hogy ezt megakadályozza elkapta a biciklije kormányát, mire a nő megpróbálta megütni. Az intézkedésnek folyamatosan ellenállt, a megbilincselése után combon rúgta az egyik rendőrt.

A hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított nő részben elismerte a bűnösségét, amiért akár 5 év börtönbüntetést is kaphatna. Az ügyészség azt javasolja, hogy a bíróság tárgyalás nélkül ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre.