A nyilvánosság előtt kezdett hangfelvétel-háborúba a gödi baloldal belháborúja miatt a Demokratikus Koalíció (DK) és a Momentum. Rónai Sándor, a DK uniós képviselője tegnap esti közleményében közölt egy hanganyagot, amivel azt kívánta bebizonyítani, hogy Balogh Csaba, momentumos polgármester fideszes alpolgármestert vett volna maga mellé, "elárulva" a baloldali összefogást. A Momentum válaszában azzal vádolta meg a DK-t, hogy egy manipulált felvétellel próbálta lejáratni őket, és mivel közölték saját, bővebb felvételüket, Gyurcsányéké biztosan hamis. A Momentum felvétele is ugyanakkor furcsán ér véget, elképzelhető, hogy ők is titkolnak valamit. A történet azt mutatja, hogy a baloldali "szövetségesek" eljutottak arra szintre, hogy csak bekapcsolt hangrögzítő mellett beszélnek egymással. Gyurcsány Ferenc jól láthatóan az MSZP után az eddigi legradikálisabb baloldali pártot, a Momentumot is le akarja győzni.

A napokban írtunk arról, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció az elmúlt időszakban látványosan elkezdett radikalizálódni. Nehéz nem észrevenni, hogy a volt kormányfő egyre durvább dolgokat enged meg magának. Miután az MSZP szinte megsemmisült, most a Momentum legyőzése a legfőbb célja. Kedd este teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Gyurcsány másfél évvel a parlamenti választás előtt végleg elhatározta magát: csak és kizárólag a Demokratikus Koalíció maradhat a baloldalon. 

DK-Momentum háború Gödön

Hogy mi is történt tegnap este, ahhoz érdemes visszamenni picit az időben. Mint ismert, az ország több településén is életképtelennek bizonyult az önkormányzati választásra összetákolt baloldali koalíció. Ennek leglátványosabb példája Göd, ahol atomjaira hullott az összefogás.

Pedig minden adott lett volna a bizonyításra: tavaly októberben ugyanis a momentumos Balogh Csabát választották meg polgármesternek, aki a baloldali többségű testülettel a háta mögött irányíthatta a várost. A munka helyett azonban egymásra terelődött a figyelem, és egyre nyilvánvalóbbá vált, csak napokig maradhat egyben a baloldali szövetség. Fenyegetőzés, zsarolás, kiszivárgott hangfelvételek és hatalmi harcok - hónapok óta ez jellemzi a baloldali városvezetés munkáját. 

A végleges szakításra nyáron került sor, amikor Balogh Csaba jelezte, hogy két alpolgármesterét, a DK-s Lőrincz Lászlót és az LMP-s Fülöp Zoltánt is visszahívná tisztségéből. Válaszul a DK, a Jobbik és az LMP helyi képviselői a Gödi Összefogás frakciójából kiválva Göd Fejlődéséért néven új képviselőcsoportot alakítottak. Magyarán

a momentumos polgármesterrel és követőivel szemben kialakult a képviselő-testületben egy ugyanolyan erőt képviselő, DK vezette blokk.

Amikor még minden rendben volt a gödi baloldalon - nem tartott sokáigForrás: Facebook

Ebben nem volt sok köszönet, amit jól jelez, hogy július közepén a képviselők fegyelmi eljárást indítottak Balogh ellen, aminek keretében felfüggesztették polgármesteri tisztségéből. A viszony annyira eldurvult a felek között, hogy a múlt hét pénteki, rendkívüli testületi ülésen a baloldali többségű testület helyben hagyta a döntést. Ennek értelmében a momentumos polgármester helyett az eddigi alpolgármester, Fülöp Zoltán (LMP) irányítja a várost. Balogh kijelentette, bíróság előtt támadja meg a felfüggesztését hatályban hagyó határozatot, és a fegyelmi eljárás végén kezdeményezni fogja a testület feloszlatását. 

Gyurcsányék hangfelvétellel támadnak - majd lebuknak

A gödi belharcok elérték a baloldali pártok vezetőinek ingerküszöbét is, több ismert politikus is beleszólt a gödi baloldal ügyeibe.

A Momentum vezetése többször is kiállt az általuk "delegált" polgármester mellett. A belháborúk kirobbanásakor Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja, Fekete-Győr András egyik legfőbb bizalmasa vette védelmébe Baloghot, a napokban pedig Nemes Balázs, szóvivő Gödre utazott, hogy támogatásáról biztosítsa párttársát.

Gyurcsányék sem hagyták annyiban a dolgot. Rónai Sándor, a DK uniós képviselője, választókerületi elnöke Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum elnökének címzett, júliusi nyílt levelében élesen bírálta Baloghot és városvezetési stílusát. Rónai írásának volt egy igencsak érdekes része, amiben arról értekezett, hogy Balogh "egy fideszes képviselővel helyettesítené a DK-s és az LMP-s alpolgármestereket."

Több mint érdekes: kedden este éppen ezzel kapcsolatban jelent meg egy hangfelvétel a DK honlapján. "A DK birtokába jutott egy hangfelvétel, amelyben Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere arról beszél, hogy a Momentum országos vezetésével egyeztetve le kívánja váltani a szövetséges pártok (LMP és DK) alpolgármestereit, és helyettük a Fidesz önkormányzati képviselőjét nevezné ki alpolgármesternek a városban" - olvasható Rónai közleményében, amelyben szokatlan módon a hangfelvételt is mellékelte. 

A gödi baloldal belháborúja elérte a baloldali pártok országos vezetőit is: hangfelvétel-háború alakult ki a DK és a Momentum között. A képen Balogh Csaba (Momentum), Fekete-Győr András, Gyurcsány Ferenc, és Rónai Sándor (DK) láthatóForrás: Facebook - MTI

A hanganyagon valóban elhangzik, hogy Balogh két baloldali politikus mellett egy fideszest is el tudott volna képzelni helyetteséül. "Tudom javasolni Pintér Györgyöt (Fidesz-  a szerk.), Andrejka Zsombort (Momentum - a szerk.) és Hlavács Juditot (független - a szerk). Ezek közül a személyek közül tudnék olyan személyt választani, akit el tudok képzelni alpolgármesterként" - fogalmazott Balogh, aki egyúttal leszögezte, hogy korábbi helyetteseivel nem tud együtt dolgozni. A DK értékelése szerint ezzel "Balogh a Momentum-LPM-DK-Jobbik városvezető koalíció helyett a Momentum-Fidesz koalícióra tett javaslatot."

Az anyagnak van egy olyan része is, amikor a gödi városvezető arról beszélt, hogy az ügyben egyeztetett a Momentum vezetésével. Rónai tegnap ezzel indokolta, hogy "az LMP, a DK és a Jobbik képviselői kiléptek a Momentummal közös frakcióból és önálló képviselőcsoportot alakítottak Gödön."

Momentum: hamisított felvételt közölt a DK

Egy nap késéssel reagált a Momentum a DK közleményére, a felvétel manipulálásával megvádolva Gyurcsányékat. "A DK által közzétett hanganyag tartalmával ellentétben Balogh Csaba nem akarta fideszesre cserélni a jelenlegi alpolgármestereket - ezt ezúton az eredeti, a kivágott mondatrészt tartalmazó hangfelvétel közzétételével bizonyítjuk" - írják, és ezt követően közzétettek egy, a DK-étól valóban eltérő hanganyagot.

"Tudom javasolni Pintér Györgyöt, Andrejka Zsombort és Hlavács Juditot. Ki az, akiben a legjobban megbíztok? És remélem, nem a Pintér Gyurit mondjátok" - hangzik el a felvételen. A DK hanganyagában jól érzékelhetően vannak "hatásszünetek", ez leginkább azután szembetűnő, amikor Balogh felsorolta, kiket látna szívesen helyetteseiként. Ebből pedig az következik, hogy

Gyurcsányék meghamisították az általuk közölt felvételt.  

De a Momentum felvétele is furcsán, mondat - sőt, szó -  közepén elvágva ér véget - így azt nem tudjuk, ők mit vágtak le a felvételről, mit titkolnak.

A Momentum aztán álnaiv módon reményét fejezte ki, hogy "a DK honlapján közzétett manipulált hangfelvétel egyéni magánakció, és nem a párt hivatalos álláspontját és stratégiáját tükrözi." Majd ezt követően fenyegetőzve, egy három pontból álló ultimátumot intéztek Gyurcsányékhoz. A közleményből kiderült, hogy a Momentum elnöksége levélben fordult a baloldali pártokhoz a helyzet rendezése érdekében. Fekete-Győrék az "ellenzéki együttműködés megcsúfolásaként jellemezték" Gyurcsányék akcióját, ami miatt perrel fenyegetőznek.