A helyiek fogták el kiskunhalason a rettegett tolvajt, pont egy idős asszonyt rabolt ki

Vágólapra másolva!
Hónapokon keresztül lopott bicikliket egy férfi Kiskunhalason. Amikor elfogták egy idős asszonyt rabolt ki. A helyiek kapták el. 
Vágólapra másolva!

A férfi február közepén fényes nappal Kiskunhalas központjában sétálva felfigyelt az előtte haladó, 66 éves asszonyra és elhatározta, hogy kezében tartott táskáját megszerzi. Ezért követni kezdte, és

a közeli útkereszteződésben utolérve az úttesten áthaladó nőt hátulról meglökte, eközben kezéből a táskát kitépte.

A nő a táskájával aztán elfutott.

Futás közben kivette a táskából a pénztárcát, amelyben 182 ezer forint volt.

Közben azonban több arra járó ember az útját állta, ezért a pénztárcát is eldobta és a parkoló felé menekült.

Ott végül elfogták és a rendőrök kiérkezéséig nem engedték el.

Az eldobott táska és pénztárca hiánytalanul előkerült.

A visszaeső férfi ellen eljárás indult. Az ügyészség többek között azt indítványozta, hogy később ne szabadulhasson kedvezménnyel.