Egész életére eltilthatják a vezetéstől a nógrádi férfit

Vágólapra másolva!
Az ügyészség vádat emelt az ellen a 42 éves, Nógrád megyében élő férfi ellen, aki októberben részegen vezetett, és balesetet okozott, melyben a lányai és ismerőse is megsérültek. Az egyik lány súlyos sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

A október 13-án hajnalban Vanyarc lakott területén Kálló felé közlekedett autóval. Az autóban utazott a 19, és 17 éves lánya, és egy ismerősük is.

A férfi vezetés előtt ivott, és figyelmetlensége miatt egy jobbra ívelő kanyarban áttért a bal oldali sávba, letért az útpadkára, és egy kapubeállóban álló autónak ütközött.

Az ütközés során az álló autó a szomszédos lakás előtt álló, üres autónak ütközött,

a férfi által vezetett autó pedig árokba borult. A balesetben a férfi fiatalabb lánya súlyosan, másik két utasa pedig könnyebben sérült meg.

Mivel a férfit korábban

már 26 alkalommal megbírságolták, emellett az elmúlt két évben 6-szor is eltiltották a vezetéstől,

és két felfüggesztett börtönbüntetést is kapott, az ügyészség végrehajtandó börtönt, illetve a felfüggesztett büntetések letöltését, és életre szóló vezetéstől eltiltás kiszabását javasolta.