Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a lengyel busz balesete miatt részvétét és együttérzését fejezte ki Krzysztof Szczerskinek, a lengyel elnök kabinetfőnökének - közölte a miniszter közösségi oldalán.

Szijjártó Péter a bejegyzésben azt írta: a magyar hatóságok, a rendőrök, a mentők és a kórházi dolgozók minden tőlük telhetőt megtettek és megtesznek, ezért lengyel kollégája köszönetet is mondott.

Hozzátette, hogy a magyar kormány a budapesti lengyel nagykövetségnek minden segítséget megad a balesetben érintettek hazatéréséhez.

A lengyel busz vasárnap reggel az M5-ös autópályán hajtott árokba, majd borult fel.

A balesetben egy 35 éves férfi meghalt, sokan megsérültek.

A rendőrség tájékoztatása szerint a buszon a két sofőr és 44 utas tartózkodott, mindegyiküket kórházba vitték kivizsgálásra.