Ömlik a gyűlölet a baloldalról

Karácsony Gergely; Gyurcsány Ferenc; Molnár Csaba
Budapest, 2016. október 23. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Vajda Zoltán, az Új Magyar Köztársaság Egyesület ügyvivője és Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke (b-j) a baloldali ellenzéki pártok kormányellenes tüntetésén a Blaha Lujza téren 2016. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. A „Mossuk le a gyalázatot!” „Emlékezés 1956 hőseire és tüntetés az európai Magyarországért” című rendezvényt magánszemélyek jelentették be, de azon ellenzéki politikai pártok vezetői is felszólalnak. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A baloldal évek óta azt próbálja elhitetni, hogy a közbeszéd eldurvulásáért a Fidesz a felelős. Ennek cáfolataként a Magyar Hírlap a teljesség igénye nélkül összeszedte az elmúlt évek legemlékezetesebb gyalázkodó kijelentéseit, amik baloldali politikusoktól, aktivistáktól származnak.
Vágólapra másolva!

– ordította utolsó kampányrendezvényén a demokrata szerepében tetszelgő Karácsony Gergely. Az MSZP-s országgyűlési képviselő, Bangóé Borbély Ildikó pedig arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges az, hogy amíg a Fidesz támogatottsága emelkedik, a szocialista párté egyfolytában csökkent úgy felelt: „Ha már szókimondó vagyok: sok a patkány Magyarországon."

Az MSZP, a DK és a Momentum trágár gimnazistája, Nagy Blanka pedig egy tüntetésen úgy fogalmazott: „Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz." Majd nyomdafestéket nem tűrő szavakkal gyalázta Áder János államfőt, azt üvöltve, lépjen egyet hátra, és „b...za arcon magát ez a bajszos s...r".

Ez a három példa is jól mutatja, hogy a gyűlöletbeszéd a baloldalon jelenik meg.

Ez azért is érdekes, mert az LMP, MSZP, DK, Liberálisok és a Momentum is egy évvel ezelőtt aláírtak egy nyilatkozatot, melyben vállalták azt is, hogy a megfelelő fórumokon jelentik a szélsőséges megnyilvánulásokat, és elvárják az államtól, hogy biztosítson feltétel nélküli jog- és törvény előtti egyenlőséget. Az úgynevezett kettős mérce itt is jól megmutatkozik.

A kormányellenes közszereplők és politikusok gyűlölködő, fenyegető, illetve becsmérlő durvaságaik miatt egyszer sem kaptak megrovást pártjuktól, szellemi holdudvaruktól.

Mindig következmény nélkül maradt valamennyi baloldali agresszivitás.

Gyurcsány vagyonelkobzással fenyeget

Folytatva a sort, a konzervatív oldalon nagy felháborodás övezte Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán megjelent fenyegetését, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének, Vidnyánszky Attilának címzett kinevezése után. A bukott miniszterelnök azt írta,

ha hatalomra kerül, minden értelemben földönfutóvá teszi a Kossuth- díjas rendezőt. Azaz, az ávós korszakot idézve vagyonelkobzással fenyegetett meg egy köztiszteletben álló művészt.

A DK-elnöknek természetesen nem ez az első, és vélhetően nem is az utolsó fenyegetőzése, a hazugságát beismerő, példátlanul trágár 2006-os őszödi beszéde óta tartja magát a „színvonalhoz".

Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2020. augusztus 3-án Forrás: MTI/Kovács Tamás

Hitler dicsőítése, kórházi dolgozók lecsicskázása

Emlékezetes, hogy a DK-s László Imre a júniusi képviselő-testületi ülésen Hitlert dicsőítette. Úgy fogalmazott, hogy Hitlernek „az a munkája, amit addig kifejtett, gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan a világgazdasági válság után". A polgármester később botrányos kijelentése után bocsánatot kért, de a Gyurcsány-párt szövetségesei nem határolódtak el tőle.

Fekete-Győr András látva szövetségesei színvonalát, gyorsan maga is beállt a sorba, és közösségi oldalán nevezte „csicskának" és gyáva embereknek a koronavírus-járvánnyal küzdő kórházak professzorait, orvosait.

Fidesz-szavazók minősítése

A Jobbik-közeli "filmesztéta", Gulyás Balázs nemrégiben a kormánypárti szimpatizánsokat minősítette. Egy tévéműsorban a következőképpen becsmérelte a jobboldali szavazókat: „tanulatlan, vidéki, idős emberek képezik a Fidesz táborát". Sértegetéseit folytatta Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter, aki úgy vélekedett, hogy a legtanulatlanabb, legszegényebb emberek szavaznak a Fideszre, a többiek meg jellemzően külföldre mennek. A szellemi alapot minden bizonnyal a volt SZDSZ-es tanácsadótól, Demszky Gábor segítőjétől, Bruck Gábortól vehették, aki idén áprilisban értekezett arról a kormánypárt támogatóira utalva, hogy: „a nagy és tanulatlan szavazótábort a lelke mélyén csak az izgatja, ami közvetlenül érinti a személyes vagy a család biztonságát. Így vagyunk huzalozva". Szerinte „2014 óta Orbán csak a krokodilagynak beszél".

Természetesen a DK padsoraiban is volt, aki a jobboldali szavazókat szidalmazta.

Niedermüller Péter korábban egy tévéműsorban úgy fogalmazott: „hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem-magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heretoszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés."

Budapest, 2015. június 5. Niedermüller Péter, a VII. kerület baloldali polgármestere Forrás: MTI/Mohai Balázs

Degradáló megnyilvánulások

Emlékezetes az is, amikor a Momentum-alapító, Kádár Barnabás értekezett arról, hogy „nem lesz a taxisofőrből se mesterségesintelligencia-kutató, se kórházi ápoló". Ezt megelőzően pedig arról elmélkedett, hogy

az idősebb állampolgároktól meg kellene vonni a választójogot, mert rossz helyre adják a voksukat.

Azt megelőzően pedig közölte: míg a most születendő gyermekek a jövőben a társadalomnak felesleges költséget fognak jelenteni, addig az illegális bevándorlókra szükség van, mert harminc év múlva ők fogják megtermelni a nyugdíjat.

A vidéki emberek ellen pedig élen járt a szintén Momentumos Mécs János, aki azt írta:

A DK talán legszánalmasabb aktivistája, a macskája nevében kommunikáló Homonay Gergely legújabb megnyilvánulása az volt, hogy olcsóbb lett volna ürülékkel leönteni Horthy Miklós mellszobrát. A tavalyi államalapítás ünnepével kapcsolatban pedig azt írta: „közeledik augusztus 20., amikor a pesti belvárosban szoknyás férfiak szar számokat énekelve körbehurcolnak egy mumifikált kezet, amiről csak annyit lehet tudni bizonyosan, hogy egy férfié volt, aki ha jobbkezes volt, ezzel maszturbált, és törölte a seggét (lapulevéllel valszeg, mert akkor még nem volt WC-papír). Imádjátok!".

A külföldön élő Dániel Péter baloldali ügyvéd Twitteren bátorkodik megszólalni, meglehetősen primitív stílusban: „Orbán Viktornak a koronavírus a legjobb barátja. Sokáig a migránsok voltak, de ez a járvány beelőzte őket is. Orbán Viktor pedig végre megkapta az esélyt, hogy rendkívüli állapotot hirdessen, kiépítse a totális diktatúrát, és leszámoljon régi ellenségével, a magyar demokráciával."

A DK-s politikusból Momentumossá avanzsált Szarvas Koppány Bendegúz a járványkezelés kapcsán fogalmazott úgy, hogy:


A 444 újságírója sem bírt az indulataival. A Soros-blog egyik alkalmazottja lefasisztázta az országos tisztifőorvost, Müller Cecíliát.

Ameddig az RTL igényt tartott rá és a TV2 sem zavarta el, a magát kvízprofesszornak hívató Vágó Istvánnak sem kellett a szomszédba menni, hogy illeszkedjen a baloldal stílusához és retorikájához. A DK-s vezetőségi tag azt írta közösségi oldalán, hogy nehezen viseli a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát. Bocsánatot nem kért.

A Kanadába költözött író, Kertész Ákos pedig az egész magyarságra tett becsmérlő kijelentést, amikor azt mondta: „A magyar genetikusan alattvaló. A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, mindent másra hárít, mindig másra mutogat, boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni."