Egy férfi holttestét találták meg az ismerősei szombaton, az érdi otthonában. Mint kiderült, két férfi támadt rá egy korábbi nézeteltérés miatt. Az egyikük ütötte, a másik pedig egy késsel többször leszúrta a gyanú szerint. A Bors információi szerint a férfi testén tucatnyi késszúrás volt. A tetteseket vasárnap hajnalban elfogták a rendőrök.

A 47 éves Tibor holttestére a lakótársai találtak rá egy érdi ház tetőterében. A férfit péntek este gyilkolhatták meg.

Csak egy farmer rövidnadrág volt rajta, de már nem reagált semmire, amikor rátaláltunk. Csak egy kés volt mellette. Nagyjából egy éve lakhatott nálunk. Akkor fogadtuk be, amikor lebontották a pár utcával odébb lévő házát" – mondta a Borsnak a férfi, aki megtalálta a holttestet. A lap úgy tudja, hogy Tibor testén tucatnyi késszúrást találtak.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A férfit az egész családja gyászolja. A testvére a lapnak elmondta, hogy üvölt benne a fájdalom, nem tudja feldolgozni a történteket. Abban reménykedik, hogy a gyilkosok soha nem fognak kiszabadulni a börtönből. A szemükbe akar nézni a bíróságon.

Ahogy azt korábban megírtuk, a környéken élők információi alapján a rendőrségnek két hajléktalan férfi került a látókörébe. Csak a keresztnevüket tudták, de így is sikerült kideríteni, hogy az egyik budapesti kórház melléképületében szoktak megbújni.

Forrás: police.hu

A 26 éves, budapesti Cs. Sándort és a 20 éves tárnoki V. Kálmánt vasárnap hajnalban fogták el. Beismerő vallomást tettek, elmondásuk szerint azért gyilkolták meg Tibort, mert korábban nem úgy viselkedett velük, ahogy az neki tetszett volna.

Cs. Sándor ököllel ütötte, közben a fiatalabb társa egy késsel többször leszúrta. Ezek után elmenekültek a helyszínről. A rendőrség gyilkosság miatt indított ellenül eljárást.