A Fidelitas felvilágosító kampányba kezdett Balatonlellén, hogy felhívja a Demokratikus Koalíció nyári egyetemére érkező fiatalok figyelmét arra, mi történt a pártelnök, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején - jelentette be Illés Boglárka, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke az egyik balatonlellei strand előtt tartott sajtótájékoztatóján. 

A kampány részeként a strandbejárat közelében elhelyezett óriáskivetítőn mutatnak be a 2006-os kormányellenes tüntetéseken készült, rendőri brutalitásról szóló képsorokat, és hangfalakból hallható Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. 

A sajtótájékoztató alatt féltucatnyi fiatal tartott egy-egy képet, amelyek a DK elnökének kormányzása alatti visszásságokat idézte fel. 

Illés Boglárka, a Fidelitas elnökeForrás: Facebook

Illés Boglárka azt mondta, hogy amikor Gyurcsány Ferenc vezette a kormányt, egyebek közt egekbe szökött az államadóság, elvették a 13. havi nyugdíjat, elvették az otthonteremtési támogatást, megadóztatták a vállalkozókat, és a rezsi is folyamatosan nőtt. Hangsúlyozta, fontos erre felhívni a fiatalok figyelmét, ezért indították a "szembesítő" kampányukat, amely online is zajlik hétfő óta. Beszélt arról is, hogy 

az interneten látható videójuk Gyurcsány Ferenc tíz főbűnét idézi fel. 

Balatonlellén a keddi napon tart a kivetítőn, kihangosítással zajló kampány, ami ezt követően az online térben folytatódik - mondta a Fidelitas elnöke.

 A Fidelitas videója ezen a linken érhető el: https://www.facebook.com/fidelitas.hu/posts/10158662297213431