Kidőlt fák és a hirtelen lehullott sok eső miatt is kérték a tűzoltók segítségét a keddi zivataros idő következtében - közölte Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője este az MTI-vel.

Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője elmondta: országszerte mintegy 50 esetben riasztották a tűzoltókat. 
Budapesten jellemzően a kidőlt fák, leszakadt faágak okoztak gondot. A Tolna megyei Dombóváron több lakóház pincéjét, garázsát öntötte el a víz. A Veszprém megyei Zircen egy közintézményben okozott kárt a nagy mennyiségű esővíz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd este azt írta: a Dunántúlon, illetve a Duna-Tisza közén még lehetnek elszórtan zivatarok, néhol felhőszakadással, jégesővel és 60 kilométer/órát meghaladó széllel.

A lassan áthelyeződő csapadékgócokból helyenként rövid idő alatt 20-50 milliméter csapadék hullhat. Éjszaka a zivatarok átmeneti megszűnése után kiemelten az Alpokalján, Dél-Dunántúlon lehetnek még reggelig intenzív zivatarok és felhőszakadás.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Szerdán napközben a Dunántúl délnyugati felén még várhatók zivatarok, egy-egy helyen felhőszakadással, jégesővel, illetve 60-70 kilométer/óra feletti széllel, majd estére ott is megszűnhetnek a zivatarok.

Szerdára a felhőszakadás veszélye miatt Zala megyére adtak ki másodfokú, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést.

Zivatarveszély miatt Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

A hőség miatt Békés és Csongrád-Csanád megyében figyelmeztetnek. Szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet 14-21, a legmagasabb hőmérséklet 27-32 Celsius-fok között valószínű.