Keddi Facebook-videójában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mindenkit arra kér, hogy segítse a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő hazai turizmust. Szerinte ennek legegyszerűbb módja, ha itthon töltjük szabadságunkat. 

"A koronavírus derékba törte az addig évről évre egyre jobban teljesítő turizmust, így több százezer, az ágazatban dolgozó család megélhetése került veszélybe" - fogalmazott a politikus, aki egyúttal azt is ismertette, hogy a kormány fejlesztésekkel, beruházásokkal támogatta a bajba jutó ágazatot, és a munkahelyek megtartását. 

Mi is sokat tehetünk, ha idén belföldön is nyaralunk. Még nem késő elindulni, és hazai úti célokat választani. Keressünk fel egy jó magyar éttermet, látogassunk meg egy megújult várat, kastélyt vagy nemzeti parkot, segítve ezzel a hazai turizmust, és a benne dolgozókat. Használjuk ki a még előttünk álló heteket, és nyaraljunk itthon is biztonságosan! 

- kérte  

Mint ismert, a kormány több döntésével is segítette a nehéz helyzetbe került ágazatot. Példának okáért:

  • a vendégeknek nem kell megfizetniük az idegenforgalmi adót egészen az év végéig.
  • a felére csökkent a SZÉP-kártyára utalt összeg utáni adóteher.

"A kormány ilyen intézkedésekkel tud segíteni a turizmusból élő vállalkozásoknak, családoknak. Az emberek pedig azzal, ha hazai nyaraló- és kirándulóhelyeket keresnek fel. Még nem késő felkerekedni, nyaraljunk itthon is biztonságban!" - emelte ki Szentkirályi Alexandra.