Kiesett egy gyerek a kanyarodó autóból Salgótarjánban: az apa megrovást kapott

Vágólapra másolva!
Egy 24 éves férfi a családjával autózott Salgótarjánban, amikor egy kanyarban a hátul ülő 2 éves kisfia kinyitotta az ajtót és kiesett az autóból. A gyereknek több csontja is eltört. Az apa közúti baleset gondatlan okozása miatt megrovást kapott.
Vágólapra másolva!

A család március 5-én, délelőtt autózott Salgótarjánban. A férfi vezetett, mellette ült az anyósa, hátul pedig az élettársa, a 2 éves és 10 hónapos fia, és a másfél hónapos lánya.

Egyik gyerek sem gyerekülésben ült, valamint az autó hátsó ajtaján nem volt bekapcsolva a gyerekzár.

A Csokonai és a Nagymező út kereszteződésénél a férfi jobbra kanyarodott.

Közben a bal oldalon ülő fiú kinyitotta az ajtót és kiesett.

8 napon túl gyógyuló sérülései lettek, eltört az álla és az orra, és a tüdeje is megzúzódott.

A KRESZ szerint a 3 évnél fiatalabb gyereket csak gyerekülésben rögzítve lehet vinni kocsiban, és az üléshez tartozó biztonsági övvel is rögzíteni kell.

Az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nem kell vádat emelni az apa ellen, mert bár a balesetben megsérült a gyereke, de másoknak nem okozott kárt, büntetlen előéletű és beismerte, valamint megbánta a tettét.

Viszont a KRESZ és a Büntető Törvénykönyv szabályait megszegte, ezért megrovást kapott.