Rács mögött a férfi, aki megrongálta a veszprémi porcelánfát

Vágólapra másolva!
Elrendelték a letartóztatását annak a 20 éves férfinak, aki augusztus 12-én, hajnalban megrongálta Veszprém központjában a porcelánból készült életfát.
Vágólapra másolva!

A férfi a Brusznyai úti körforgalom füves részén álló porcelánfát előbb három óra előtt néhány perccel, majd háromnegyed órával később is megrongálta. Mindkét alkalommal

a porcelánfa lámpaburáit dobálta meg kövekkel, melyek összetörtek. A férfi a rongálással közel két és fél millió forint kárt okozott.

Az ügyész javasolta a büntetett előéletű férfi letartóztatását a szökés, elrejtőzés, és a bűnismétlés veszélye miatt, továbbá, mert korábban többször is tetten érték rongálás, illetve lopás közben.

Forrás: Police.hu

A bíróság az ügyészség javaslatára

egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.