Száz éve a lengyeleknek adott magyar hadisegély állította meg a kommunisták európai nyomulását

1919 őszén Magyarország rettenetes állapotban volt. A négy év háborúskodás után százezrek maradtak a csatatereken, százezrek nyomorodtak meg örökre és további százezrek még nem térhettek haza a hadifogságból - írja Máthé Áron történész a Mozgástér blogon. Magyarország romokban állt, de száz évvel ezelőtt még ilyen helyzetben is volt bennünk annyi erő, hogy segítsünk a lengyeleknek, akiknek szinte lőszer nélkül kellett volna harcolniuk a szovjetek ellen.

A Károlyi-féle ámokfutás, utána a vörös terror, végül pedig a fehér különítmények tevékenysége keserű bosszúvágyat és félelmet hagyott maga után. Az idegen megszállók rémuralma elől már megindult az új, abszurd határokon túlra szakadtak menekült-áradata. Igen, rémuralom volt ez a javából: százezernyi magyar nőt erőszakoltak meg, ezreket sújtottak nyilvános botbüntetéssel, sokakat meggyilkoltak, és a szisztematikus rablás szinte az egész országot kifosztotta. A román megszállók egész gyárakat szállítottak el, hogy azután a leszerelt és elzabrált gépsorok ott rozsdásodjanak szét a Kárpátok déli lejtőin.

Ebben a helyzetben Magyarország, amely átélte azt, hogy mit jelent a kommunizmus tapasztalata, felkelt a földről, hogy segítséget nyújtson a régi barátnak, az életéért küzdő Lengyelországnak.

A lengyelek ugyanis hadba szálltak ősi területeikért Szovjet-Oroszországgal – csak éppen elfelejtkeztek arról, hogy az ukrán parasztok többsége inkább húzott az önmagát „népinek" hazudó keleti szláv hatalomhoz, a bolsevik Moszkvához, mint a lengyel „urakhoz". Már csak azért is, mert előtte Lwów (Lviv / Lemberg / Ilyvó) városáért véres harc folyt lengyelek és ukránok között, amely az előbbiek javára dőlt el - hívta fel a figyelmet a történész, majd hozzátette: a meghasonlott ukránok egy része úgy látta, hogy mégis jobb a lengyellel tartani, mint a kommunista Oroszországba beolvadni. A zavaros helyzetben a lengyel politikai elit is megosztottá vált, ráadásul az első világháború nagy győztesei, a nyugati hatalmak nem kedvelték az önálló lengyel döntéseket.

Így a Kijevig előrenyomuló lengyelek és kisszámú ukrán szövetségeseik visszaszorultak, egészen a Visztuláig.

A vörös hatalom Varsó alá érkezett.

Mi, magyarok ugyan katonaságot nem küldhettünk, mivel a csehek attól féltek, hogy a Felvidék lakossága esetleg szívesebben látja újra a magyar csapatokat, mint őket, de muníciót szállíthattunk - írja Máthé Áron. 1920. június közepe és augusztus 26-a között, ebben a válságos időszakban egyedül Magyarország állt a lengyelek mellett. Ekkor a lengyel hadseregben mindössze hét (7) darab töltény jutott egy katonára. Ezt a szovjet-orosz Vörös Hadsereg vezetése is érzékelte, és így Varsó bevételét augusztus közepére tervezték.

"Segítsetek, testvérek!" - Lengyel háborús plakát. Forrás: Mozgástér blog

A nemzetközi baloldal az önálló, nemzeti-konzervatív Lengyelország vesztére játszott, míg Leninék egyszerűen el akarták foglalni az egészet, hogy onnan exportálják tovább a bolsevik „forradalmat" Németországba és végül egész Európába.

Németország nem engedte át területén a lengyeleknek szánt francia hadi szállításokat, a szervezett angol dokkmunkások nem rakták be a szállítmányokat. Ami pedig már korábban megérkezett Angliából, azt Danzigban (Gdansk / Dancka) a szintén marxista szervezetbe tömörült dokkmunkások nem rakodták ki. Az osztrák vörös munkástanácsok nem engedtek ki Ausztriából hadianyag-szállítmányt, bár az ellenértékét a lengyelek már leszállították. A belga kormány megtiltotta, hogy élelmiszert szállítsanak Varsóba. A csehszlovák kormány sem engedett át a lengyeleknek vasúti szállítmányokat - folytatja a történész.

Majd rámutat:

ebben a helyzetben, óriási kerülővel, a Románia által megszerzett Bukovinán keresztül érkezett meg a csepeli Weiss Manfréd Gyárban készült 22 millió (!) darab lőszer Varsó alá.

A 80 vagonnyi magyar küldeményt azonnal kiosztották a csapatok között, és így az augusztus 13-án támadásra lendülő Vörös Hadsereg csúfos vereséget szenvedett. Augusztus 15-én azután a lengyelek ellentámadásba mentek át Pilsudski és Sikorski tábornokok vezetésével. A harcokban magyar önkéntesek is részt vettek. A szomorú volhíniai síkságon sor került az utolsó nagy európai lovas csatára is. Tuhacsevszkij és Bugyonnij vörös marsallok menekülőre fogták. Sztálin, aki politikai biztos volt a hadseregnél, egy életre megjegyezte a leckét. 20 évvel később Katynban fizeti majd vissza, 20 ezer lengyel tiszt lemészárlásával.

Máthé Áron írásában összegzi: Magyarország a „Polonia Hadisegélynek" nevezett akció keretében 1919–1920 folyamán összesen 78 millió darab, a Weiss Manfréd gyárban Csepelen gyártott gyalogsági lőszert szállított a lengyeleknek. Ehhez járult még 20 ezer tüzérségi lövedék, és egy csomó egyéb hadifelszerelés. Ausztriából is sikerült kicsempészni a muníciót, amit Magyarország továbbított a lengyeleknek, ez 42 millió gyalogsági lőszert jelentett. A francia szállítmányok is rajtunk keresztül jutottak el végül a frontra.

Amikor a Horthy-rendszer „mérlegét" vizsgáljuk, jusson eszünkbe az is, hogy Európa kommunistává válását a segített megakadályozni száz évvel ezelőtt - zárja a történész.