Tíz év alatt kevesebb mint a felére csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők aránya

épitkezés építőipar lakásépítés
dav
Vágólapra másolva!
A kormány elkötelezett abban, hogy Magyarországon minél komfortosabb környezetben élhessenek az emberek - közölte Rétvári Bence, a KDNP alelnöke az MTI-vel szombaton az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) adataira reagálva, amelyek szerint 2010 óta kevesebb mint a felére csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők aránya Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence azt írta: a 2010 óta bevezetett kormányzati intézkedések, mint például

a rezsidíjak csökkentése, a lakásépítési támogatások, a lakásáfa csökkentése, a devizahitelesek megsegítése, a csok bevezetése vagy a folyamatos béremelések és adócsökkentések is, a kormány elkötelezettségét mutatják az iránt, hogy a magyarok jobb életszínvonalon élhessenek.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a lakosság 20,1 százaléka él túlzsúfolt lakásban. Ez az arány 2010-ben még, 47,2 százalék volt, azaz kevesebb mint a felére csökkent a szűkösebb körülmények közötti háztartások száma. A magyar emberek tehát egyre komfortosabban érezhetik magukat otthonaikban - emelte ki.

Forrás: Origo

Rétvári Bence hangsúlyozta: a magyar eredmény Észtország és Szlovénia után a harmadik legnagyobb csökkenési arányt jelentette Európában. Az adatokból az is kiderül, hogy az EU-ban átlagosan 10 százalékos volt a csökkenés mértéke, azaz Magyarországon közel háromszor akkora ütemben javult a helyzet. A KDNP alelnöke szerint Magyarország eredménye kimagasló,

a magyar 57 százalékos csökkenéssel szemben Olaszországban 14 százalékkal, Svédországban 16 százalékkal Belgiumban 36 százalékkal nőtt a túlzsúfolt lakásban élők aránya.

Egy lakás akkor számít túlzsúfoltnak, ha egy szobában egy párnál vagy két testvérnél, esetleg egy egyedülálló felnőttnél több ember él.