Érdemben nem reagáltak az általunk megkérdezett baloldali színészek, rendezők Gyurcsány Ferenc Vidnyánszky Attila elleni durva fenyegetőzésére. Egyedül Schilling Árpád mondta azt, hogy elítéli Gyurcsány szavait, de ő is enyhíteni, relativizálni próbálta azt, hogy a bukott miniszterelnök vagyonelkobzással fenyegette meg a Nemzeti Színház főigazgatóját, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnökét. A többiek kibúvókat kerestek a válasz alól, vagy egyáltalán nem is válaszoltak.

Még a radikális baloldaltól is szokatlan, a kommunista diktatúra időszakát felidéző módon fenyegette meg a bukott miniszterelnök, a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc az egyik legnagyobb magyar művészt, a Kossuth- és Mejerhold-díjas Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját. Azt írta a Facebookon: földönfutóvá teszi, minden értelemben.

Gyurcsány kijelentésével kapcsolatban több baloldali, aktívan politizáló színészt és rendezőt is megkerestünk, kíváncsiak voltunk, hogyan értékelik Gyurcsány szavait.

Fullajtár Andrea belezavarodott a magyarázkodásba

"Úristen, Öntől hallok erről először" - így reagált a Vidnyánszky Attila földönfutóvá tételéről szóló Gyurcsány-mondatra vonatkozó kérdésünkre Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) osztályvezető tanára. Nem sokkal később viszont váratlanul ellentmondott korábbi kijelentésének, amikor az SZFE által kiadott (üggyel kapcsolatos) állásfoglalásról beszélt (ebben az egyetem - felemás módon - elhatárolja magát Gyurcsány szavaitól - szerk.). 

"Mit kell nekem ezzel kezdenem?", "Milyen szakma?", "Miért kellene nekem bármit kommentálnom?" - sorolta ingerülten a kérdéseket Fullajtár. Amikor megjegyeztük, hogy szeretnénk, ha - a szokásoknak megfelelően - mi kérdeznénk, ő pedig válaszolna, azt mondta, ő nem közszereplő, ezért nem lehet őt csak úgy kérdezgetni. "Bocsánat, közszereplőtől lehet ilyet kérdezni, én színész vagyok és tanár".

Fullajtár aktív baloldali közszereplő

Fullajtár Andrea rosszul tudja: ő igenis közszereplő. Azáltal vált azzá, hogy tüntetéseken szerepel és politikai műsorokban politikai véleményt mond. Erről nagyon egyértelmű alkotmánybírósági határozat van, amely így fogalmaz: "A közszereplésből fakadó közszereplői minőség lényegi ismérve ezért abban ragadható meg, hogy a konkrét helyzettől függően kiterjed minden olyan személyre, aki egy nyilvános közéleti vitában véleményformáló szerepben jelenik meg"

Fullajtár Andrea nagyon aktív baloldali közszereplő. Korábban több baloldali megmozduláson is szónokolt. 2015-ben Új Magyar Köztársaságot! mottóval tartottak demonstrációt civil szervezetek és a baloldali pártok, amelynek az egyik műsorvezetője volt. "Bennem a CEU-s tüntetésen tört meg valami" - nyilatkozta tavaly júliusban a hvg-nek, szimpátiájáról biztosítva Soros György egyetemét. Ezek után nem meglepő, hogy beszédet mondott a tavaly decemberi Madách téri tüntetésen, ahol a színházi reformok miatt tiltakoztak a résztvevők. Július elején az ATV Egyenes Beszéd című műsorában pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása kapcsán "tetovált ökölnek" nevezte, vagyis verőemberekhez hasonlította a kormányzati kultúrpolitikát.

Fullajtár Andrea egy 2015-ös baloldali tüntetésen Kész Zoltán, azóta megbukott baloldali képviselővelFotó: Bielik István - Origo

Majd amikor azt mondtuk, hogy ez egy telefonos interjú, akkor emelt hangon ezt válaszolta: "nem, a telefonos interjú is egyeztetve van arról, hogy kérdezni szeretne tőlem, én beleegyezésemet adom, és válaszolok."  Majd, miután világossá tette, hogy nem szeretne kérdésekre válaszolni, hozzáfűzte:   "Ha erre azt írja, hogy nem voltam hajlandó nyilatkozni, az egy szimpla hazugság".  Majd hozzátette: csak és kizárólag előzetesen egyeztetett időpontban hajlandó nyilatkozni az Origónak.

A beszélgetés végén végül annyit mondott: "abszolút" elhatárolódik Gyurcsány szavaitól. Majd miután letettük a telefont, még visszahívott, hogy megkérdezze, egészen pontosan hogy is hívják az interjú készítőjét.

Nagy Ervin "távol tartja magát" a politikától 

Nagy Ervin megkeresésünkre mindössze annyit mondott, hogy távol tartja magát a politikától, ezért nem nyilatkozik bővebben Gyurcsány Ferenc kijelentéseitől. 

Ehhez a "távoltartáshoz" hozzá kell tenni, hogy tavaly decemberben például minősíthetetlenül gyalázta Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét a színházi törvény kapcsán.

"Szomorú dolog ez. Nagy Ervin a kultúra védelmére hivatkozva képződményezik, pöcegödrözik és mocsoládézik. Azt is mondja, hogy a politika ellen is használhatják majd a „kreatív energiáikat".
Amit bemutatott, az nem kultúra, és nem is kreativitás, hanem szimpla útszéli stílus. Ezt az ellenzéki provokátoroktól megszoktuk, de a művészektől nem ezt reméljük, bármit is gondoljanak az ország dolgairól " - így reagált  akkor Nagy Ervin politikától kevésbé távolságtartó szavaira Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a baloldali színésznek inkább a színházát érintő szexuális zaklatásokkal kapcsolatban kellett volna ilyen "veretes véleményt" mondania. 

Nagy ErvinForrás: MTI/Mohai Balázs

Schilling Árpád relativizálja Gyurcsány szavait

Schilling Árpád, aki az utóbbi években Franciaországban él, erősen relativizálta Gyurcsány Ferenc szavait. Azt állította ugyanis, hogy "Gyurcsány Ferenc kijelentése épp azt a bosszúpolitizálást jeleníti meg, amelyre Vidnyánszky Attila ragadtatta magát, amikor azt mondta 2010-ben: most felénk leng az inga. Az ilyen beszédet rendkívül károsnak tartom, és elutasítom. A hatalom bunkósbotként való használata elfogadhatatlan, bárki is teszi ezt, bármilyen pozícióból".

Schilling egyébként pontatlanul, teljesen félreértelmezve idézte Vidnyánszky Attila szavait. A Magyar Teátrumi Társaság elnökeként a 2010-es választás után egy évvel szó szerint a következőt mondta: "Túlságosan hosszú ideig volt elnyomva az egyik oldal, illetve aránytalanul kivételezett helyzetben volt a másik. Érthető, hogy nehéz lemondani a privilégiumokról a másik javára. Az inga átleng a másik irányba - most ezt éljük meg. Természetesen én úgy gondolom, hogy érdemes volna megmaradni a szakmaiság talaján, de ehhez a másik oldalnak is partnernek kellene lennie". Vagyis egyértelmű, hogy szó sem volt arról, hogy a hatalmat bunkósbotként akarta volna használni, hanem pont az ellen emelte fel a szavát, hogy a baloldali színházi világ ezt tette korábban. 

Ráadásul még a - valójában el sem hangzott - gondolat sem állítható párba azzal, hogy egy politikus azzal fenyegetőzik, ha hatalomra jut, földönfutóvá teszi a neki nem tetsző művészeket, vagyis elkobozza a vagyonukat.

Schilling még azt is hozzátette, hogy "Gyurcsánynak sajnos helye van a közéletben, hiszen Kocsis Máténak sem kellett távoznia, miután "zaklatószínháznak" nevezte a Katona József Színházat, amivel épp az volt a szándéka, mint Gyurcsány Ferencnek: a félelemkeltés. Az ilyen politikusoknak nem volna helye a közéletben, de ott vannak". Vagyis egy újabb hasonlattal relativizálta Gyurcsány döbbenetes mondatait: Schilling szerint a szexuális zaklatási ügybe mélyen belesüllyedt Katona József Színházat zaklatószínháznak nevezni ugyanaz, mint valakit vagyonelkobzással fenyegetni.

Schilling Árpád egy tüntetésenFotó: Adrián Zoltán - Origo

Jordán Tamás: "Ez az a kérdés, amire egyáltalán nem akarok válaszolni"

Elértük Jordán Tamást, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatóját, a Nemzeti Színház korábbi főigazgatóját, aki Nagy Ervinhez hasonlóan nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseinkre.  "Ez az a kérdés, amire egyáltalán nem akarok válaszolni" - mondta, hozzátéve, hogy korábbi (Vidnyánszky Attilát támadó) posztjában mindent elmondott "az egész témáról". "Gyurcsányról nem tudok véleményt mondani" - tette hozzá.  

Jordán Tamás (Az utolsó óra című előadásban Alföldi Róberttel).Forrás: Éder Vera

Kerestük a Nemzetközi Színházi Intézetet, és annak magyar tagozatát, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak megkeresésünkre.