Halálra vertek egy férfit Debrecenben, félmillió forintot fizetnek a nyomravezetőnek

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Nettó 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a júliusi, debreceni halált okozó testi sértés ügyében. 
Vágólapra másolva!

Július 12-én hajnalban

a debreceni Erzsébet utcában lévő játszótérnél megtámadtak egy férfit.

Aki rátalált, azonnal hívta a mentőket, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A nyomok alapján agyonverték, ezért az ügyben halált okozó testi sértés miatt indult nyomozás.

Mivel már egy hónapja nem találják a gyilkost, ezért a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Ezt annak fizetik ki, aki érdemben segíti a nyomozást.

Díjat kap a nyomravezető Forrás: Origo

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói kérik, hogy aki tud valamit a bűncselekményről, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20.), vagy jelentse be telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.