Három embert kellett kimenteni a Velencei-tóból a viharban

Vágólapra másolva!
Két bajba jutott vitorlázónak és egy csónakos férfinek segítettek partra jutni egy szolgálati csónakkal tegnap délután a gárdonyi vízirendőrök.
Vágólapra másolva!

Augusztus 17-én délután fél 5 körül a Velencei-tó, Nádas-tó elnevezésű vízi területén bajba került két nő vitorlázás közben.

A szél miatt esélyük sem volt önerejükből kijutni a szárazföldre. A segítségre szoruló 36 éves, budapesti és 37 éves, salgótarjáni nőt a rendőrök a szolgálati hajójukon épségben a partra vitték,

a kishajójukat pedig a kikötőbe vontatták.

Késő délután egy horgászcsónakkal közlekedő fiatal férfi kért segítséget a rendőröktől,

mivel az erős szél miatt a csónakja elsodródott a Velencei-tó Vaskapu nevű részénél. A bajba jutott 25 éves, budapesti férfit is kivitték a partra.

Forrás: Police.hu

A Fejér megyei rendőrök arra figyelmeztetik a fürdőzőket, sportolókat, hogy különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat,

figyelni egymásra, társainkra, gyerekeinkre, mivel viharos időben könnyen előfordulhatnak balesetek.

Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel tartózkodni csak a parttól számított 500 méteren belül szabad.

Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor tilos fürödni, és vízi sporteszközökkel közlekedni, kizárólag vitorláshajókkal szabad.

A viharjelzés figyelembe vételével és az alapvető biztonsági szabályok betartásával a veszélyhelyzetek elkerülhetők.